Ahány ember, annyi szokás, igaz ez az intim együttléteket érintő preferenciákra is. Bár a legalapvetőbb dolgok általában senkinek nincsenek ellenére, az csak hosszú ismertség, nyílt kommunikáció és odafigyelés útján derül ki, hogy pontosan ki, mit és hogyan szeret az ágyban. Mégis, a legtöbb nő egyetért abban, hogy melyek azok a dolgok, amelyek egy férfit a legjobb szeretővé tesznek.

Rendhagyó tanulmányt készítettek nemrég tudósok arról, hogy a nők szerint pontosan mi teszi a férfiakat jó szeretővé. Habár az erősebbik nem képviselőinek jó része teljesen biztos a dolgában, és úgy véli, hogy született Don Juan, a legjobb, ha néha a másik nemet is meghallgatják a mértéktelen önbizalom vagy ahelyett, hogy mérgező pasasoktól fogadnak el szexuális tanácsokat.

A szóban forgó tanulmányban száz, 19 és 50 év közötti nőt kérdeztek meg a szexuális preferenciáikról. Ehhez egy 15 műveletet tartalmazó listát adtak nekik, és azt kérték tőlük, hogy rendezzék azokat fontossági sorrend szerint, megjelölve, hogy az adott tevékenység milyen mértékben lényeges a számukra. Mint az később az eredményekből kiderült, 

a nők 86 százaléka állította, hogy az előjáték elengedhetetlen a jó élményhez, ideértve többek között a forró csókokat, öleléseket és simogatást.

Az is kiderült, hogy a lehető legrosszabb, amit egy férfi tehet, ha nem viszonozza a nőnek az orális szexet. Ennek fontosságát 82 százalék hangsúlyozta, míg 86 százaléknak a változatos pozitúrák is fontosak voltak. Nem kevesebb mint a hölgyek 96 százaléka állította, hogy szereti, ha a férfi irányít, további 90 százalék szerint pedig rendkívül fontos az állóképesség is. Rengetegen nyilatkoztak úgy, hogy élvezik a piszkos beszédet, az enyhe hajhúzást és pofonokat, persze csak az ő beleegyezésükkel.

Ami valamelyest meglepő eredmény, hogy a hölgyek kevesebb mint 40 százalékát zavarja csak, ha több menetet kell „kibírniuk”, illetve ennél is meglepőbb, hogy csak 73 százalékuk sugallta azt, hogy fontos számukra az orgazmus elérése. Ettől függetlenül nem bűn próbálkozni, hogy minél többször a csúcsra juttassuk a hölgyeket, már csak azért sem, mert egyéb – közel sem meglepő – tanulmányok szerint a nőkkel szemben a férfiak sokkal többször élveznek el. Érdemes tehát odafigyelni erre, valamint az építő kritikákra, így a következő alkalommal biztos jobb lesz az együttlét, mindkét fél számára.

(LADBible)

(Borítókép: Egy férfi és egy nő intim helyzetben. Illusztráció: Getty Images)