Alex Puxley, egy 32 éves angol férfi a Hinge nevű társkereső applikáció legnépszerűbb facérja. A szingli szívtiprót már több mint 3 ezren kedvelték és állítása szerint 1500 párja volt tavaly január óta. Mégis, Puxley eddig egyetlen randevúra sem ment el.

Széles körben elterjedt nézet, hogy a jóképű, szép embereknek könnyű dolguk van az életben. Amellett, hogy olyanokat is megkaphatnak, akikről mások csak álmodnak, az élet más területein is több lehetőséget tulajdonítanak nekik.

A Hinge nevű társkereső alkalmazás nem hivatalos „legkedveltebb embere” szerint ugyanakkor nem minden a jó megjelenés és az egyéb külsőségek. Alex Puxley, az angliai Leicestershire-beli Market Harborough-ból származó 32 éves férfi profilját a 2024-es januári regisztráció óta állítólag több mint 3 ezren kedvelték, sőt állítása szerint már 1500 párja volt és naponta átlagosan 40 felkérést kap, mégsem sikerült megtalálnia azt, akivel el tudná képzelni az életét.

Szinte elképzelhetetlen, de a több mint 180 centi magas, kigyúrt, tetovált, jóképű műszaki tanácsadónak az elmúlt évben egyetlen randevúja sem volt. Mint azt bevallotta, a legtöbb match a pénzről szóló beszélgetések miatt szakadt meg.

„Néhányan azzal indítottak, hogy mennyi pénzt keresek évente, ami furcsa módja a beszélgetés megkezdésének” – magyarázta Puxley, hozzátéve, hogy azok a nők is elriasztották, akik a pénzén kívül az autójáról kérdezősködtek. „Jó lenne olyasvalakivel randizni, aki egyszerűen csak normális, és nem tűnik anyagiasnak”.

A kapós férfi azt is elárulta, mit keres pontosan: egy olyan hölgyet, akivel kapcsolatot és családot építhet. „A társkereső alkalmazásokon manapság nem komoly dolgokért vannak fent. Aki mégis többet akar, olyanokat kérdez, hogy mennyit keresel, milyen autót vezetsz, stb.” – árulta el a férfi, elismerve, hogy a hiba nem kizárólag a nőkben van. Mint mondta, ő is bűnös néhány elég giccses felszedő szöveg elejtésében.

„A beszélgetéseim rendre abbamaradtak, miután olyanokat mondtam, hogy »parkolási bírság vagy? Rád van írva, hogy büntetés«, vagy hogy »azt mondják, hogy a randizás egy számjáték, szóval megkaphatom a tiédet?«” – idézte fel a kellemetlenebbnél kellemetlenebb szövegeit Alex Puxley. Az első szövegben eredetileg az angol „fine” szó szerepel, amely egyszerre jelenti, hogy „büntetés”, és hogy „nagyon jó”.

(LADBible)

(Borítókép: Alex Puxley. Fotó: Northfoto)