Léteznek bizonyos etikett szabályok, amelyeket a vásárlások alkalmával illik betartani. Ha valaki nem figyel oda ezekre a formaságokra, könnyen felbosszanthatja az eladókat. Cikkünkben megmutatjuk a négy legidegesítőbb vásárlói gyakorlatot, amelyek biztosan kiverik a dolgozóknál a biztosítékot.

Az eladó szóval tartása

Sok esetben előfordulhat, hogy meg kell szólítanunk az eladót, mert nem találjuk, amit keresünk, vagy valami másban szorulunk a segítségére. Az ugyanakkor nem tanácsos, hogy folyamatosan szóval tartsuk őket, azzal ugyanis zavarhatjuk a munkájukat. A pénztárosok felé például elvárás, hogy minél gyorsabban pörgessék a vevőket. Ha azt látja a főnökük, hogy beszélgetnek, a sor meg alig halad, akár számon is kérhetik őket.

Egy termék máshová tétele

Nem ritka, hogy a kosarunkba teszünk egy terméket, aztán a pénztárhoz érve meggondoljuk magunkat. Sokan ilyenkor az adott árucikket még azelőtt kiteszik valahova, hogy sorra kerülnének, nem foglalkozva azzal, hogy visszavigyék azt az eredeti helyére. Ezzel biztosan felbosszantják az eladókat, hiszen ezek után nekik kell visszavinniük a terméket a helyére. Igaz ez egyebek mellett az élelmiszerboltokra, illetve a ruházati áruházakra is, ahol sokan a fülkében hagyják a felpróbált ruhákat és arra sem veszik a fáradtságot, hogy legalább a gyűjtő vállfára kivigyék azokat. Ha az utolsó pillanatban gondoljuk meg magunkat, a legjobb, ha odaadjuk a terméket a pénztárosnak.

Folyosó közepén hagyott kocsi

Az egyik legbosszantóbb dolog, amit vásárlóként tehetünk, ha a folyosó közepén parkoljuk le a bevásárlókocsinkat. Ha így teszünk, azzal nemcsak a többi vásárló útját torlaszolhatjuk el, hanem a dolgozók munkavégzését is akadályozzuk. Érdemes mindig magunknál tartani a kocsit, de ha gyorsan vissza kell futnunk valamiért, tegyük oda, ahol senkit sem akadályoz.

Nehéz tárgyak szalagra tétele

Ha valamilyen nehéz tárgyat vásárolunk, mindig kérdezzük meg a pénztárost, hogyan szeretné beszkennelni a vonalkódot. A súlyosabb termékeket lehet, hogy lecsippantja a kocsiban, így nem kell azokat átpakolnia a kasszaszalag fölött.

(Elle)

(Borítókép: Vásárló férfi. Illusztráció: Getty Images)