Rengetegen használjuk tárolásra a mosogató alatti teret, ám közel sem mindegy, hogy mit pakolunk oda. Cikkünkben eláruljuk, mi az, amit kifejezetten veszélyes oda tenni.

Penész és rozsda alakulhat ki, sőt akár a testi épségünket is veszélyeztetheti, ha bizonyos dolgokat a mosogató alatti szekrényben tárolunk. A legtöbben a szemetes kukát teszik oda, amivel önmagában semmi gond nincs, egy esetben azonban az is kockázatos lehet. A következőkben öt olyan dolgot mutatunk, amelyeknek a mosogató alatti tárolását kerülni kellene.

1. Gyúlékony anyagok

Sokan tartanak tisztítószereket, fertőtlenítőket a mosogató alatt, a gyúlékony vagy nyomás alatt álló palackok azonban nem ide valók! A szivárgó csövek, nedves levegő vagy magas hőmérséklet robbanásveszélyt okozhat, ilyen esetben pedig a mellette lévő szemét is felgyulladhat. Érdemes tehát a gyúlékony anyagokat külön, jól szellőző, hűvös helyen tárolni.

2. Elektronikai eszközök

Bár praktikusnak tűnhet a ritkán használt konyhai készülékeket, mint például a turmix- vagy aprítógépet a mosogató alatt tartani, a nedvesség könnyen bejuthat az elektromos alkatrészekbe, rozsdásodást, meghibásodást okozva. Ezenkívül felveti az áramütés veszélyét is. Az ilyen eszközöket inkább magasabban, száraz, jól szellőző helyen érdemes tárolni

3. Tartalék élelmiszerek

Az olyan hosszú ideig elálló élelmiszerek, mint a konzervek, lisztek vagy nassolnivalók tárolására sem alkalmas a mosogató alatti szekrény. A hőmérsékletingadozás és a pára gyorsan tönkreteheti a termékeket, így azok megromolhatnak, penészesedhetnek. A tartós ételeknek inkább kamrában vagy szekrényben van a helyük.

4. Ételkészítési eszközök

Többen is hajlamosak arra, hogy a nagyobb konyhai felszereléseket, mint a keverőtálak, sütőformák és edények, a mosogató alatt tárolják a nagyobb helyigény miatt. A magas páratartalom azonban kedvez a baktériumok és penészgombák megtelepedésének, így nem ajánlott olyan eszközöket tenni a mosogató alá, amelyek élelmiszerrel érintkeznek.

5. Fontos dokumentumok

Ha lakásbiztosítási papírokat, használati útmutatókat, számlákat vagy egyéb fontos dokumentumokat rejtegetünk a mosogató alatt, ideje azonnal átköltöztetnünk azokat. Egy vízszivárgás vagy egy egyszerű páralecsapódás visszafordíthatatlan károkat okozhat a papírokban.

(Elle)

(Borítókép: Mosogató. Illusztráció: Getty Images)