Az eredmények az egyiptomi koporsókba vésett csillagábrázolásokat emelik ki, ami arra utal, hogy a Tejút központi szerepet játszott vallási világképükben. A kutatók több mint 3000 éves fakoporsókat elemeztek, amelyek elsősorban az egyiptomi Középső Királyság időszakából (i. e. 2055 és 1650 körül) származnak. A koporsók belsejében bonyolult faragványok és csillagokat ábrázoló festmények találhatók. Bár a csillagmotívumok már régóta ismertek az egyiptomi művészetben, ez az új tanulmány az első, amely közvetlenül a Tejútrendszer szerkezetével hozza őket összefüggésbe.
A Berkeley-i Kaliforniai Egyetem neves egyiptológusa, Dr. Rita Lucarelli által vezetett csapat 3D szkennelési technológiát és csillagászati szoftvereket használt, hogy összehasonlítsa a koporsó csillagtérképeit a csillagok valós helyzetével az égbolton.
A kutatásuk pedig erős bizonyítékot talált arra, hogy a díszítések tükrözik a Tejút ívét, különösen annak legfényesebb, szabad szemmel látható szakaszát.
„Most már úgy véljük, hogy az ókori egyiptomiak a Tejútra nemcsak a csillagok fizikai sávjaként tekintettek, hanem a lélek halál utáni útjának szent útjaként is” – nyilatkozta a kutató.
Az égbolt mint spirituális autópálya
Az ókori egyiptomi vallásban a túlvilági élet összetett és erősen rituális fogalom volt. Úgy hitték, hogy az elhunytak az alvilágon át vezető útra indulnak, ahol megpróbáltatásokkal kell szembenézniük, mielőtt elérik a nádas mezőt, a paradicsom saját változatát.
Az új tanulmány szerint a Tejútra úgy tekinthettek, mint egy kozmikus folyóra vagy autópályára, amely a lelket ezen az úton vezeti.
Az egyik feltűnő bizonyíték egy Ankh nevű nő koporsójából származik, amelynek a fedelén egy istennőt ábrázoló részletes festmény húzódik. Sok tudós úgy véli, hogy ez az istennő a Tejút emberi alakban ábrázolva.
A koporsódíszek tájolása és stílusa nem véletlen. Összhangban vannak egy égi térkép gondolatával, amely a halottnak az égbolton való tájékozódást hivatott segíteni
– mondta el Dr. Lucarelli.
Az egyiptológia új korszaka
Az ősi szimbólumok égi mintákhoz való hozzárendelésével a tudósok kezdik mélyebben megérteni, hogyan tekintettek a korai civilizációk az univerzumra. Ez átformálja az egyiptomi kozmológiával kapcsolatos korábbi feltételezéseket is. Míg az ősi Nílus folyót gyakran tekintették világképük központi modelljének, a tanulmány azt jelzi, hogy a Tejút talán nagyobb jelentőséggel bírt számukra és akkori spirituális hiedelmeik számára.
(LadBible)
(Borítókép: Piramos a csillagos égbolt alatt. Fotó: Getty Images)