Idén is elkészült az a lista, amely a világ legboldogabb városait rangsorolja a világ minden tájáról. Ezúttal a lista élére Koppenhága került, míg Budapest a legjobb 100-ba se került bele.

A Happy City Index immár hatodik éve aszerint rangsorolja a városokat, hogy mennyire jó bennük élni. Olyan szempontokat vesznek figyelembe, mint például a polgárok jóléte, a kormányzás, a környezet, a gazdaság, az egészség és a mobilitás. Ezúttal is három kategóriába sorolták be a városokat: aranyba, ezüstbe és bronzba a szerzett pontok alapján. 

Hol végzett Budapest?

A magyar főváros összesen 700 pontot kapott, ezzel pedig a 110. helyen végzett a bronz ligában, holtversenyben Vuhannal, ahonnan az egész világot érintő Covid-19 vírus elindult. Ezzel még így is olyan népszerű városokat sikerült megelőznie, mint például Róma, Malmö, Monaco, Isztambul, Oszaka, Lipcse, Krakkó, Prága vagy Boston. Azonban minden bizonnyal van még hova fejlődnie Budapestnek. 

Így alakult az élmezőny

Az első helyezett idén Koppenhága lett összesen 1039 ponttal, így a dán főváros nyerte el a világ legboldogabb városa címet.

Koppenhága erős oktatási rendszerével emelkedik ki, valamint az innováció iránti elköteleződésükkel. Lakói aktívan részt vesznek a társadalmi életben, valamint tőlük eredeztethető az úgynevezett „hygge” életstílus is, amely a hétköznapi rohanásból való kiszakadást jelenti és az élet apró örömeinek az élvezetét.

A lista második és harmadik helyén Zürich és Szingapúr végzett. A lista első húsz helyezettje pedig a következőképpen alakult:

  1. Koppenhága
  2. Zürich
  3. Szingapúr
  4. Aarhus
  5. Antwerpen
  6. Szöul
  7. Stockholm
  8. Taipei
  9. München
  10. Rotterdam
  11. Vancouver
  12. Bécs
  13. Párizs
  14. Helsinki
  15. Aalborg
  16. Berlin
  17. New York
  18. Drezda
  19. Brüsszel
  20. Genf

(Blikk)

(Borítókép: Budapest. Fotó: Getty Images)