Óriási teljesítményt nyújtott a szezonban Szoboszlai Dominik csapata, amely már öt fordulóval a Premier League vége előtt megnyerte a bajnoki címet. A liverpooliak ezzel nemcsak történelmet írtak, de újra felélesztették az egyik legmegosztóbb hagyományt is: vajon sorfalat áll-e a rivális csapat a bajnoknak?
Ez a gesztus Angliában régóta bevett szokás: az aktuális ellenfél sorfalat áll, és megtapsolja a bajnokként pályára lépő csapatot, ezzel elismerve annak teljesítményét. Csakhogy most komoly vita robbant ki az ügyből – főként az Arsenal szurkolói és volt játékosai körében.
Az egyik legélesebb hang Troy Deeney volt, az Arsenal egykori Premier League-játékosa, aki egyáltalán nem rejti véka alá a véleményét:
Őszintén szólva, sosem fogom megérteni a lényegét, semmi értelmét nem látom ennek a marhaságnak.
Ez nem a tisztelet jele, hanem csak a sorfalat álló csapat megalázása. Mintha azt mondanák, nagyon örülünk, hogy legyőztetek bennünket, köszönjük!”

Deeney szerint ez a hagyomány már idejétmúlt, a mai futballban nincs helye ilyesminek. Az Arsenal szurkolói közül is sokan így gondolják: szerintük nem kötelesség tisztelegni egy rivális előtt, főleg nem egy rangadó előtt, ahol még a presztízs a tét.
Mások viszont épp ellenkezőleg gondolják. Enzo Maresca, a Chelsea vezetőedzője szerint a tisztelet jár annak, aki bajnokká vált – különösen ilyen fölénnyel.
Először is megnyerték a bajnokságot, ráadásul nagy fölénnyel, megérdemlik a tapsot és a gratulációkat.
Mi mindenképpen meg fogjuk tenni” – fogalmazott a vasárnap esti meccs előtt.

A Chelsea elleni meccsen biztosan lesz sorfal – ezt maga a vezetőedző is megerősítette –, de mindenki azt találgatja, mi lesz az Arsenal ellen. Vajon ott is megadják a tiszteletet Szoboszlaiék bajnokcsapatának, vagy megtagadják a gesztust?
Egy biztos: erről még sokat beszélnek majd. Lehet, hogy a következő hetekben nem is az eredmény lesz a legnagyobb kérdés, hanem az, hogy az Arsenal játékosai sorfalat állnak-e a meccs előtt.
(Borítókép: Szoboszlai Dominik. Fotó: Getty Images)