Egy héten belül két tragikus haláleset is történt a streamingszolgáltató berkein belül.

Milena Brandão

Milena Brandão, a 11 éves brazil színésznő és gyermekszínész életét vesztette, miután 21 szívleállást szenvedett el. A fiatal tehetséget néhány nappal korábban szállították kórházba súlyos fejfájások miatt. Május 2-án, pénteken édesanyja, Thays Brandão közölte, hogy az orvosok agydaganatot diagnosztizáltak nála. Később egy szívszorító üzenetben osztotta meg követőivel lánya halálhírét a São Pauló-i Grajaú Általános Kórházból. 

„Az együtt töltött emlékek örökre megmaradnak bennem, és sosem felejtem el azt az örömöt, amit sugároztál, és amivel mindenkit megfertőztél magad körül” – írta édesanyja. „Kicsi lányom, már most hiányzol, hogy nem vagy itt, és tudom, hogy a következő napokban még jobban fogsz hiányozni. Te voltál az életünk fénye, és tudom, hogy onnan fentről továbbra is vigyázol ránk, és beragyogod az életünket. Örökké szeretni foglak, és mindig a szívemben leszel”

Milenát olyan szerepei tették ismertté, mint a Rómeó és Júlia gyerekkora című szappanopera, valamint a Netflixen futó Sintonia című sorozat. Szülei a halála után videók és fotók megható válogatását osztották meg a fiatal tehetségről, emléket állítva rövid, de ragyogó pályafutásának.

Mark Thornton

Mindössze 55 éves korában meghalt a Netflix sztárja, Mark Thornton, aki animációs tervezőként és rendezőként is dolgozott. Hónapokon át, a nyilvánosság tudta nélkül küzdött a rákkal, rövid, de annál súlyosabb betegsége következtében április 30-án hunyt el, mindössze két hónappal az 56. születésnapja előtt. Mark Netflix több sikeres animációs sorozatának, köztük a Total Dramanak és a Grojband-nek is meghatározó alkotója volt.

(Express)

(Borítókép: Gyertya fekete háttérben. Illusztráció: Isabel Pavia/Getty)