Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke értékelte a zöld-fehérek idei szezonját. A teljes interjú csak később kerül ki a klub közösségi oldalaira, azonban egy rövid részlet már napvilágot látott.

Az FTC miután búcsúzott az Európa-ligától, az NB I-es idény hajrájában lejátszott utolsó 13 mérkőzéséből tízet megnyert, háromszor pedig döntetlent játszott. Ennek köszönhetően a zöld-fehérek megelőzték a Puskás Akadémiát, és megszerezték történetük 36. bajnoki címét. 

A Fradi ezzel az elmúlt hét bajnoki kiírásból mindannyiszor elsőként ért célba, így idén már zsinórban hét bajnoki címnél tartanak. Ennek ellenére az elmúlt években most volt a legizgalmasabb a véghajrá, amit a Fradi elnöke, Kubatov Gábor is érzékelt, ezért szankciókat helyezett kilátásba a csapatnál, ha nem érik el a kijelölt célt. 

A Fradi médiának adott interjúban Kubatov arról beszélt, hogyan ösztönözték a csapat játékosait, hogy ismét bajnoki címet ünnepelhessenek.

„Egy dolog biztos, a pénzüket elvettük. Motiváló erő volt, hogy megmondtuk, ha nem lesznek bajnokok, nincsen prémium” – fogalmazott az elnök.

A Ferencváros a következő szezonban is a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében kezdi meg a nemzetközi szereplést, méghozzá kiemeltként. Ez azt jelenti, hogy papíron gyengébb játékerőt képviselő rivális várhat rá. Ha ezt a párharcot sikerrel veszi, biztosított lesz számukra a 2025–2026-os idény valamelyik európai kupasorozatának főtáblás szereplése.

(nb1.hu)

(Borítókép: Kubatov Gábor. Fotó: Papajcsik Péter/Index)