Kapu Tibor három társával június 25-én indult el az űrbe, hogy a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) töltótt napjai alatt összesen 25 tudományos kutatómunkát végezzen fel. Elsődleges feladata a Föld éjszakai féltekéjén zajló aktív zivatartevékenység fényképezése lesz. A kísérlet célja elsősorban a villámaktivitás és az ezzel összefüggésben levő, zivatarfelhők felett megjelenő, elektromos eredetű fényfelvillanások megfigyelése, de ezenfelül anyagvizsgálat, űrruhák és hajtómű tesztelése, egészségügyi kutatások, fizikai és műszaki kísérletek és növénybiológiával kapcsolatos kutatásokat is végzett.
Az eredeti tervek szerint 14 napot töltött volna a csapattagjai, akiket a floridai Cape Canaveral Kennedy Űrközpontjából lőttek ki az űrbe, azonban később kiderült, hogy csak négy nappal később kerül erre sor. A második magyar űrhajós űrben töltött munkaköltsége egyébként nem volt olcsó mulatság, ugyanis körülbelül 144 ezer dollárba került óránként, ami átszámítva körülbelül 50 millió forintot jelent. A küldetés teljes költségeit részben a magyar kormány, részben nemzetközi partnerek és kutatóintézetek fedezték.
Landolás
Az Axiom-4 legénysége – Kapu Tibor, Peggy Whitson, Shubhanshu Shukla, Slawosz Uznanski-Wisniewski – itthoni idő szerint 11:32-kor, helyi idő szerint hajnali 2 óra 32 perckor sikeresen landolt a Grace nevet kapott Dragon NASA űrkapszulával Kalifornia partjainál a Csendes-óceánon.
Visszatérésük összesen 22 órás volt. A Grace egyébként először járt az űrben, azonban tervezése alapján újrahasználható lesz, így minden bizonnyal nem ez volt az utolsó útja az űrbe. A landolásról természetesen videófelvétel is készült:
VIDEO | Axiom-4 Mission: Splashdown of Dragon spacecraft carrying Group Captain Shubhanshu Shukla and other crew members confirmed – "Welcome back to Earth. Shubhanshu Shukla, Peggy Whitson, Slawosz “Suave” and Tibor Kapu", posts SpaceX.
— Press Trust of India (@PTI_News) July 15, 2025
(Source: Third party)
(Full video… pic.twitter.com/LxdQ5nxJtO
Mosolyogva szálltak ki
Az űrkapszulát daruval emelték ki a vízből, amit a biztonsági ellenőrzéseket követően kinyitottak, majd a legénység tagjai egyesével léptek ki belőle. Utolsóként emelték ki belőle Kapu Tibort, aki társaihoz hasonlóan mosolyogva integetett a kamerába, majd megtette első, a gravitációtól való elszokás miatt még bizonytalan lépéseit.
Üdv itthon Kapu Tibor! 🙏🧑🚀🚀 pic.twitter.com/mXWMahwiOH
— TheVR Pisti 🎮 | WeAreTheVR™ (@thevrpisti) July 15, 2025
Miután mindannyian elhagyták az űrkapszulát, Kapu Tibor és három társa először alapvető orvosi vizsgálatokon esik át. Ezután helikopterrel szállítják őket a mentőhajóról a szárazföldre. Néhány napig még megfigyelés alatt maradnak, de ha mindent rendben találnak, az űrhajósok hamarosan visszatérhetnek hazájukba, a családjukhoz.
Orbán Viktor is köszöntötte
Magyarország miniszterelnöke, aki az űrben is beszélt a magyar űrhajóssal, közvetlen a landolást követően a közösségi médiában gratulált az űrhajósnak.
„Küldetés teljesítve! Kapu Tibor újra a Földön! Hatalmas büszkeség Magyarországnak!” – olvasható a bejegyzésben.
A misszió számokban
Az Ax-4 legénysége a 20 napos küldetés alatt 320-szor kerülte meg a Földet, összesen 13,5 millió kilométert utazva. A misszió során több mint 60 tudományos kísérleten dolgoztak, és 23 alkalommal tartottak közönségtájékoztatót.
(Borítókép: Kapu Tibor. Fotó: Getty Images)