Már csak napok vannak hátra 2025-ből, éppen ezért azt gondolhatnánk, hogy az idei év már nem tartogat meglepetéseket. A hírhedt látnok, Baba Vanga jóslatai azonban egész mást sugallnak.
Előre látott események
A vak bolgár jósnőről sokan azt állítják, hogy korábban több nagy eseményt is „előre látott”, és a nevéhez számos természeti katasztrófával kapcsolatos jóslatot is kötnek. Az egyik, 2025-re vonatkozó prófécia szerint „kettős tűz” emelkedik fel egyszerre az égből és a földből. Baba Vanga követői ezt összekapcsolják az év eleji, pusztító dél-kaliforniai bozóttüzekkel, amelyek lakónegyedeket is elpusztítottak. A hívek szerint pedig van egy másik, még ennél is nagyobb horderejű jóslat, ami még nem teljesült.
Új fény
Baba Vangának tulajdonítanak ugyanis egy olyan kijelentést is, amely szerint egy „új fény jelenik meg az égen” egy jelentős, tömegeket megmozgató esemény felett. Ezt sokan úgy értelmezik, valamilyen első kapcsolatfelvételre kerülhet sor a földönkívüliekkel. December elején több követő azt találgatta, hogy a jóslatban említett „nagy esemény” talán a labdarúgó-világbajnokság sorsolása lehet, amelyet világszerte hatalmas figyelem övez. Mivel azonban a sorsoláson semmiféle „földönkívüli pillanat” nem történt, a várakozók csalódottak maradtak.
A nagy esemény azonban a szilveszteri ünneplés is lehet, hiszen világszerte közvetítenek szilveszteri mulatságokat, amiket óriási tömegek figyelnek.
Lehet, hogy már láttuk – csak nem úgy, ahogy gondoljuk
Fontos tudni, hogy Baba Vanga jóslatai eleve nehezen ellenőrizhetők, mert a jósnő nem hagyott hátra írásos feljegyzéseket, és a későbbi „próféciákat” többnyire rokonok vagy olyanok közvetítik, akik állítólag tőle hallották a jóslatokat. Felmerült tehát az is, hogy már megjelent az a bizonyos „fény”, csak egészen más formában. Sokan például a 3I/ATLAS nevű csillagközi objektum december 19-i földközelségét hozták összefüggésbe a jóslattal.
Persze nem furcsa, hogy egyesek fantáziája odáig jut, hogy biztosan az idegenek felbukkanása lehet az említett égi esemény, de egy ismert csillagász szerint ez eléggé valószínűtlen.
(Unilad)
(Borítókép: Freepik)