A legtöbb házasságban vannak nehezebb időszakok, viták, sértődések, de az, hogy valaki 20 éven keresztül egyetlen szót sem szól a házastársához, egészen rendkívüli eset. Pedig pontosan ez történt egy japán családban.
Egy Otou Katayama nevű férfi ugyanis két évtizeden át teljes hallgatásba burkolózott a feleségével, Yumival szemben. Bár továbbra is együtt éltek, házasok maradtak, és közösen nevelték fel gyermekeiket, a férj tudatosan kerülte a beszélgetést: legfeljebb bólintással vagy morgással reagált a nő próbálkozásaira.
Yumi mindezek dacára mindvégig kitartott a férje mellett. Újra és újra próbált szóba elegyedni vele, de valódi választ sosem kapott. A helyzet azért is különösen megdöbbentő, mert a pár a hallgatás hosszú évei alatt három gyermeket is vállalt, a gyerekek számára pedig gyakorlatilag az volt a normális, hogy sosem hallják a szüleiket beszélni.
Amikor a legidősebb gyermek, Yoshiki 18 éves lett, úgy döntött, közbelép. Felvette a kapcsolatot a TV Hokkaido egyik műsorával, és segítséget kért, hogy megtörjék a családot évtizedek óta meghatározó csendet. A műsor készítői különleges találkozót szerveztek: Katayamát és feleségét elhívták abba a parkba, ahol sok évvel korábban az első randevújuk volt. A házaspár nem tudta, hogy gyermekeik – és a tévénézők – is figyelemmel kísérik a találkozót. A padon egymás mellett ülve, hosszú hallgatás után a férj végül megszólalt, és elmondta, mi állt a sok-sok éves némaság hátterében.
A magyarázat meglepően emberi volt: féltékenység. A kezdeti sértődöttség idővel makacs hallgatássá vált, amelyből már nem tudott – vagy nem mert – kilépni. A férj bocsánatkérően fordult Yumi felé, és elismerte, mennyi fájdalmat okozott neki az évek során. Háláját is kifejezte azért, hogy a nő mindezek ellenére mellette maradt:
A vallomással a csend végleg megtört. Bár a múltat nem lehetett visszafordítani, a család számára ez a pillanat új kezdetet jelentett, és egyben emlékeztetőt arra, milyen pusztító ereje lehet a kimondatlan érzéseknek.
( Tyla )
(Borítókép: YouTube)