Rachel Kerrt utoljára április 25-én szombaton, hajnali 5 óra körül látták.

Marokkóban tűnt el brit modell, a család és a barátok már napok óta nem tudják elérni. Állítólag Rachel Kerrt április 25-én hajnalban látták utoljára, miután elhagyta az agádíri Hotel Agadorban található SMART Nightclubot. Úgy tudni, a Skóciából származó nő korábban a Caribbean Village nevű üdülőhelyen szállt meg, azonban a család állítása szerint szombaton kijelentkezett onnan, azóta pedig a telefonját kikapcsolták, és senki nem hallott felőle. 

Segítséget kér a család

Rachel unokatestvére, Claire a közösségi médiában kért segítséget. Azt írta, nagyon aggódnak a nő biztonságáért, és arra kérnek mindenkit, aki tud valamit a hollétéről vagy arról, kivel lehet kapcsolatban Marokkóban, jelentkezzen. Rachel munka miatt utazott Marokkóban, az ottléte alatt több tartalmat is megosztott a közösségi oldalain. Utolsó bejegyzését április 13-án tette közzé, de eltűnése előtt még több mint egy héttel később is látták.

Többen is látták

Egy barátja, Alexis Shaw szerint Rachelnek az eltűnése előtti napon teljesen elfogyott a pénze. Azt is elmondta, hogy a rendőrség már részt vesz a keresésben, és igyekeznek megtalálni, hogy biztonságban hazajuthasson. A beszámolók szerint egy nyaraló azt állította, hogy körülbelül egy hónappal korábban találkozott Rachellel Marokkóban, és a nő akkor arról beszélt, hogy az üdülőhely elhagyása után Agádírban maradna. Egy másik hozzászóló pedig azt állította, hogy annak a klubnak, ahol Rachelt utoljára látták, rossz híre van, állítólag sokaknak tudatmódosító szereket kevernek az italába. 

Marokkóba mennek

Az ügyet állítólag már a skóciai rendőrségnél is jelezték, Rachel családja pedig Marokkóba utazik, hogy segítsen a keresésben. A brit külügyminisztérium közölte, hogy támogatást nyújtanak egy Marokkóban eltűnt brit nő családjának.

FRISSÍTÉS! 

Rachel Kerrt állítólag biztonságban megtalálták Marokkóban öt nappal azután, hogy családtagjai riasztották a hatóságokat.

(LadBible)

(Borítókép: Facebook / Rachel Kerr)