Sok embernek van egy bizonyos típus, amihez vonzódik, egy pszichológus szerint pedig ez alapvetően nem tudatos döntés, sokkal inkább mélyebb lelki mintákhoz kapcsolódik.
Tudatalatt működik
Phil Macleod pszichológus szerint az ilyen helyzetek hátterében gyakran a tudatalatti ismerősségkeresés áll. Az emberek sokszor olyan partnerekhez vonzódnak, akik valamilyen módon emlékeztetik őket korábbi pozitív élményekre, kapcsolati dinamikákra vagy érzelmi biztonságra.
Korábbi kapcsolatok
A szakértő szerint a korábbi kapcsolatok, a családi minták és a fiatalkori kötődések egyfajta „kapcsolati sablont” vagy „szerelmi térképet” alakíthatnak ki az emberben, ami aztán később befolyásolhatja, kit talál vonzónak, kivel érzi magát biztonságban, vagy milyen külső és személyiségjegyekhez kapcsol pozitív érzéseket.
Ez pedig nem csak a személyiségre, hanem a megjelenésre is igaz lehet. Bizonyos hajszín, arcvonás, testalkat vagy stílus is kiválthatja azt az érzést, hogy valaki „ismerősnek” vagy vonzónak tűnik, még akkor is, ha az illető nem tudatosan keresi ugyanazt a típust.
Nem feltétlenül gond
A pszichológus persze kiemelte, ez nem feltétlenül probléma. Az, hogy valaki hasonló külsejű vagy karakterű emberekhez vonzódik, még nem jelenti azt, hogy ne tudna egészséges kapcsolatot kialakítani. Gond akkor lehet, ha valaki valójában a múltat próbálja újraélni, vagy lezáratlan érzelmi mintákat visz tovább az új kapcsolatba.
(Unilad)
(Borítókép: Getty Images)