horoszkóp

Balkézzel is mindent lehet

MTI
2006.08.09. 10:26
Egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére 1992 óta minden év augusztus 13-án emlékeznek meg azokról, akik - a többséggel ellentétben - nem jobbjukba fogják az írószerszámot és a leveseskanalat. Idén a magyar balosok is ünnepelhetnek.

Amerika nem véletlenül lett elindítója a balkezesek - Földünk legnagyobb kisebbsége - ügyének, felkarolója mozgalmuknak. Az Egyesült Államok 20. és 31. elnöke éppúgy balkezes volt, mint Nelson Rockefeller, Harry Truman, Benjamin Franklin, Gerald Ford, Ronald Reagan és Bill Clinton. Az egyetemes történelem nagy balkezesei között említendő Jeanne d'Arc, Bonaparte Napóleon, Otto von Bismarck, Albert Schweitzer, a brit uralkodóházból pedig többen is: II. György angol király, Viktória királynő, VI. György (II. Erzsébet apja), továbbá Charles herceg és a brit trónörökös idősebb fia, William herceg.

Angelina Jolie-tól Brad Pittig

A balkezesség persze korántsem csak a kékvérűekre jellemző, hiszen a becslések szerint a Föld lakosságának 15-20 százalékát érinti. Rambo két kézzel szórja a halált, pedig a legendás filmhőst alakító színész, Sylvester Stallone a valóságban balkezes, akárcsak hollywoodi sztártársai közül Bruce Willis, Brad Pitt, Keanu Reeves és a szebbik nemet képviselő Shirley MacLaine, Diane Keaton, Demi Moore vagy Angelina Jolie. Angolszász nyelvterületen a balkezesek - élükön Diana Paul írónővel, aki könyvet írt róluk - öntudatosan hangoztatják: "You've a right to be left-handed" ("Jogod van, hogy balkezes légy").

Rosszat tesz az átszoktatás

Nemcsak a sikeres sztárok példájával érvelhetünk, ha némely szülő, óvónő vagy pedagógus még ma sem tudja kezelni a gyermekek balkezességét. Az erőszakos átszoktatás ("Vedd elő a szép kezedet!") pszichés zavarokkal, olykor diszlexiával társul. Megfigyelték, hogy a diszlexiásnak kikiáltott gyerekek között nagyon sok a balkezes, vagy a vegyes dominanciájú.

Hogy valaki a bal vagy a jobb kezét használja-e elsődlegesen, azért a két agyféltekét egymással összekötő agyi struktúra, az úgynevezett kéregtest (corpus callosum) a felelős. Ez balkezeseknél és balkezes hozzátartozójú embereknél nagyobb tömegű, mint jobbkezes társaiknál. A társadalom többsége persze mit sem törődik a tudományos magyarázatokkal, s konokul kitart amellett, hogy a balkezesség egyfajta hiba.

Balogh a balból jött

A bal- kezdetű szavaink, folytatódjanak akármivel is, általában negatív asszociációt hordoznak, gondoljunk csak ezekre: balsors, balfék, balfácán, balítélet, baljós(lat), baleset, balszerencse vagy a balkézről született, balul üt ki, és balul sült el. Idestova fél évezrede, hogy Rotterdami Erasmus könyvet írt "A balgaság dicsérete" címmel. A balg- szótőbe becsúsztatott ejtéskönnyítő magánhangzóval már balogként hangzó fogalommal a balkezeseket illették. A Balog(h) családnév a hagyomány szerint úgy alakult ki, hogy a balkezesek ragadványneve volt. (Lion Feuchtwanger három remekmívű történelmi regényének egyike, a "Balgák bölcsessége" azonban nem róluk, hanem Rousseauról szól.)

A Balkezesek Napja

Bárki részt vehet a Magyarországi Balkezesek Egyesülete által a Balkezesek világnapja alkalmából, augusztus tizenharmadikán szervezett Balkezes Napon. Ott megtudhatják - akik még nem hallottak róla -, hogy már Budapesten is létezik "balkezes" szaküzlet, a Víg utcában, ahol fordítva működő zöldséghámozó, konzervnyitó, metszőolló, töltőtoll, vonalzó, szabócenti, de még fordítva nyíló spirálfüzet és pénztárca is kapható.