A bangkoki közlekedési vállalat szerdán a buszokra kihelyezett felhívásokban kérte fel utasait, hogy ne a járatain, utazás közben éljenek szexuális életet. A szabados éjszakai életéről hírhedt országban egyébként a nyilvános csókolózás sem megszokott.
A Bangkoki Tömegközlekedési Hivatalt szinte össztűz alá vették panaszaikkal a külvárosi buszjárataikat igénybevevő utasok, miután egy egy héttel ezelőtti tanulmányból kiderült: egyes járatokon a fiatal egyetemisták előszeretettel foglalják el magukat azzal, hogy az éjszakára elsötétett busz hátsó ülésein szexelnek. "Beszéltem kocsikísérőkkel és utasokkal egyaránt, és ők is megerősítették, hogy a fiatalok előszeretettel szexelneka buszon. Ez különösen a légkondicionált 12-es járatra jellemző." - mondta el a közlekedési vállalat igazgatója, Virat Chokkatiwat.

A 12-es járat a vágy autóbusza

A 12-es busz útvonalán több esti egyetem is található, végállomása pedig a külvárosban van. A közlekedési vállalat első lépésként eltávolította a buszok függönyeit, mert mint rájöttek, a párok előszeretettel használták ezeket arra, hogy elrejtőzzenek mögéjük. További erőfeszítésként a 12-es járat buszain olyan felhívások jelentek meg, amelyek arra intik a hölgyeket, hogy szexuális viselkedésük során tartsák szem előtt a régi kulturális hagyományokat.

Szabadosság és prüdéria

Bár Thaiföld különösen szabados éjszakai életéről hírhedt, a főleg buddhista vallású, konzervatív országban mégis ritka a vonzalom bármilyen nyilvános kifejezése, akár már a nyíltszíni csókolózás is. A nyugati kulturális hatások nyomán azonban a fiatalok közt már egyre inkább lazulnak a tradicionális szokások szabályai.