A Novotel barna műanyagtömbje előtt kígyózó sor már a villamosmegállóból látszik, de az újságírókon kívül ez senkit nem rettent vissza az esemény megtekintésétől. Kivételezett helyzetünk tudatában magabiztosan tolakszunk előre, lelkesedésünket azonban már a bejáratnál letörik: "Sorba kellett volna állni!" - kapjuk a dorgálást, és sajtóigazolványunk lobogtatása sem hatja meg az ajtó zord őreit. "Még maguknak is!" - reccsennek ránk. Szégyenkezve és gyorsan vegyülünk el a koszorúslányforgatagban.
A barátságtalan fogadtatás után az identitásváltás mellett döntünk, és házasulandó párnak álcázva próbálunk feloldódni a rendezvény hangulatában. A hitelességet a jegyzetfüzet, a begyűjtött prospektushalmaz és a hatalmas objektívval megáldott fényképezőgép ugyan kissé csorbítja, de ez rajtunk kívül szinte senkinek nem tűnik fel. Így semmi nem gátol bennünket abban, hogy bennfentesként érdeklődjünk az idei esküvői ajánlatok iránt. Hacsak nem az állandó szégyenérzet, amiért elblicceltük az 1200 forintos belépőt.

Nemzeti vonal

A cukrászati standnál szemrevételezzük az áttetsző jéghattyúkat, jégpillangókat és a jégből készült emeletes esküvői tortákat, majd belebotlunk a vőlegények kifogástalan felöltöztetésével kecsegtető ruhastandba. Vőlegényt ugyan egyet sem látunk a környéken, de legalább nyugodtan nézegethetjük az öltönyöket, nadrágokat, cifra nyakkendőket, melyeknek ára - mint később megtudjuk - az esküvői ruhákhoz képest kellemesen alacsony. Egy komplett vőlegény-felszerelés, persze cipő nélkül, már hatvanezer forintért beszerezhető. Ennél drágábbak azonban a hímzett selyemmellénnyel kiegészített változatok, nem beszélve a bocskairól, ami, 2004 ide vagy oda, még mindig elegáns vőlegényöltözetnek számít.

Tekintse meg képeinket!
A hatalmas menyasszonyiruha-kínálat ellenére közelharcot kell vívni a rivális menyasszonyjelöltekkel, ha fel is akarjuk próbálni a kiválasztott ruhát. Andalgó párokból kevés van: a legtöbb leendő menyasszony az édesanyjával érkezett, aminek oka valószínűleg az lehet, hogy a felpróbált ruhák számát három alá ritkán adják az életük nagy eseményére készülő hajadonok. A mamák buzgón asszisztálnak, egy vőlegény pedig rendületlenül fényképezi menyasszonyát minden felöltött ruhában. "Ez szép" - mondja egy veterán férj műlelkesedésével mindegyik után.

Ruha kétszázezerért

Az előre gyártott esküvői ruháknál lényegesen kisebb népszerűségnek örvendenek a ruhakészítő-szalonok, annak ellenére, hogy az embernek itt minden kívánságát lesik.Szinte bármilyen elképzelést megvalósítanak, ha az esküvőre készülve meglódulna a fantáziánk - igaz, a ceruzájuk is vastagon fog. "Egy esküvői ruha készítése százezer forintnál kezdődik, ez a legegyszerűbb fazont és anyagot foglalja magába, de száznyolcvan-kétszázezerbe szinte minden belefér, legyen bármilyen extra kívánságuk" - mondja készségesen az egyik szalon képviselője.

Míg az árakat emésztjük, jó üzletember módjára gyorsan előrukkol a különleges kedvezménnyel: ha a menyasszony és a vőlegény ruháját is náluk készítjük, a menyecskeruháért nyolcvanezerrel kevesebbet kell fizetni. Ekkor döbbenünk rá, hogy a menyecskeruhát mi bele sem számoltuk a költségvetésbe, pedig - kapjuk a választ, az esküvői ruha mellé azt is mindenki megrendeli.

Drága apróságok

A ruhákban azonban nem leljük örömünket, valószínűleg a nagy tömeg miatt, és felderítőútra indulunk a kiegészítők között, amelyeknek száma, formája, esztétikája és hasznossága még a magunkfajta álpárt is ámulatba ejti. Elmélázom a strasszos fejdíszek között, melyek már tízezer forintért beszerezhetők, a ruhák után ezt már nem is találjuk drágának. A nagy érdeklődés miatt ehhez a pulthoz is nehéz azonban hozzáférni, a gondos menyasszonyok többsége ugyanis, - nyilván a kedvező ár miatt - rögtön meg is rendeli a kiválasztott tiarát.

Próbálunk mi is egy-két csillogó darab közelébe férkőzni, de már csak a gyűrűpárnáknál marad némi hely. Ekkor ismét rádöbbenünk felkészületlenségünkre: a gyűrűpárnát nem hogy nem számoltuk bele a költségvetésbe, de a létezéséről sem tudtunk ezidáig. Tájékozatlanságunkat ellensúlyozandó majdnem veszünk egyet a csipkés szélű, enyhén kitömött, kicsike selyem párnácskák közül, melynek egyedüli feladata a gyűrű megfelelő alátámasztása a nagy eseményen, ám közben kiderül, hogy a kiegészítőt hatezerért vesztegetik.

Gyűrűzés

Végül uralkodunk magunkon, és továbbállunk a gyűrűkhöz, itt is küzdeni kell azonban, hogy kezünkbe foghassunk egy-egy darabot. Ismét rosszalló tekinteteket kapunk, amiért tolakodni próbálunk. Sorba kell állni ugyanis, hogy a gyűrűket felpróbálhassa az ember. Azon hamar túltettük magunkat, hogy az esküvői ruhák között nem forgolódtak férfiak, de meglepődünk, hogy a jegygyűrűk iránt is csak a hölgyek mutatnak érdeklődést. Az egyik menyasszonyjelölt hosszan nézegeti a kiszemelt darabot, majd mobiltelefonon egyeztet vőlegényével, és megpróbálja a lehető legplasztikusabban elmondani a telefonba, hogy is néz ki az a gyűrű, amit ujján szeretne majd látni az esküvő után. Sorra kerülünk mi is, és rögtön a legevidensebb kérdést tesszük fel: "mennyibe kerül"?

A gyűrűárus azonnal leveszi, hogy amatőrök vagyunk, egy profi ugyanis nem tesz fel ilyen kérdéseket. "Az ár tizenötezertől ötmillióig terjed" -, válaszol a stand mögül félszegen, hátha szégyenünkben mégis gyorsan megvesszük valamelyiket. Alaposan végigmér minket, majd felém nyújtja a legolcsóbb darabot, egy igen vékony, igen apró aranygyűrűt. Megszemlélem azért, amitől rögtön vérszemet kap és kezembe nyom egy sokkal csinosabb darabot.

"Százharmincezer" - mondja, mire próbálom gyorsan visszatuszkolni a gyűrűt a kezébe, de nem fogadja el - "Csak azért ilyen olcsó, mert nem igazi benne a kő, a valódi darab, apró gyémántokkal másfélmillió, megrendelik?" - próbál gyorsan lecsapni ránk. Még ki sem mondtuk a nemet, rögtön megnyugtat, hogy most elég lesz csak a felét kifizetni. Egészen vonzónak tűnik az ajánlat, így megkérdezem az álpáromat, nincs-e véletlenül nála hétszázezer forint. Fizetés helyett azonban csak furcsán végigmér, így üres kézzel távozunk.

Szivacsmalac és tűzijáték

Lemondunk a gyűrűkről és megpróbáljuk kiválasztani az ideális helyszínt. Hosszas bolyongás és az unalmas étteremajánlatok sora után megállunk egy kormos nyársra feltűzött szivacsdisznó előtt. A szürreális külsejű állatfigura egy hasábfából, rőzséből és piros kartonpapírból kivágott lángokból álló műtábortűz felett forog a nyárson, a környező feliratok pedig hamisítatlan tanyasi lagzit ígérnek. "Kívánnak-e beszélni a főnökkel?" - kérdi egy népies viseletbe bugyolált, szimpatikus, alacsony néni, mi pedig némi tétovázás után úgy döntünk, hogy mindenképpen.

A főnök készségesnek bizonyul és a szivacsdisznó mögötti plazmatévéről egy videó-összeállítást vetít le nekünk a Tamás tanyáról, melyen láthatjuk a helyszínt, az éttermeket, és a tizennyolc hektáros kertet. Majd sajnálkozását fejezi ki, amiért az úszómedencéről csak októberi képet tud mutatni, "ami ugye már semmit nem ér, hiszen a víz le van eresztve". Mint megtudjuk, "a szombati esküvőkhöz tűzijáték is jár, ami igen népszerű", így azt javasolja, már most foglaljuk le a helyszínt!

A nagyzenekar olcsóbb

klikk a képre!
Tétovázva nézünk egymásra, és időhúzásként az árakat firtatjuk. Pontos árajánlatot azonban nem kapunk, hiszen az árat rengeteg tényező befolyásolja. Kérdés, hogy ott alszik-e a násznép az esküvő után, hogy kijön-e az anyakönyvezető a helyszínre, hogy kell-e bébiszitter, és hogy milyen zenekart választunk. "Van kétfős zenekar nyolcvanezerért, és négyfős százezerért, de vannak cédék is, és azok közül is választhatnak - nyomatékképpen a háttérben felcsendül az "Az én szívemet ki kéne cserélni, hogy boldogabb és vidámabb legyen" kezdetű nóta.

Végül nem foglaltatunk helyet, bár a tanya kétségkívül vonzóbbnak tűnik, mint az angyalföldi éttermi vacsora ajánlata hétszáztízezerért - igaz, ott legalább korlátlan a fogyasztás. Kábultan ténfergünk a kijárat felé. Útközben még megtudjunk, hogy hatvanezerért végigvideózzák az esküvőt, össze is vágják, és az elejére a hangulat fokozásaképpen beszerkesztik a gyerekkori fényképeinket. A nászútra azonban már nem marad erőnk.