Természetvédők edzéstervet dolgoztak ki a kínai állatkertekben élő óriáspandák számára, mert az állatok túl kövérek ahhoz, hogy párosodjanak. A medvék túlsúlya komolyan gátolhatja e veszélyeztetett állatok tenyésztésére irányuló erőfeszítéseket.

"Kövérek, a combizmaik gyengék, és már attól kifulladnak, ha felállnak, nemhogy párosodni tudnának" - nyilatkozta Tang Chunxiang panda-szakértő egy Hong Kong-i konferencián.

A mackókat most elkezdik fogyasztani, és ezzel egyidőben combizom-erősítő gyakorlatokat végeztetnek velük. A márciusban kezdődött, három hónapos párzási időszakban mindenesetre úgy tűnik, még segítséget igényelnek majd.

A világ állatkertjeiben összesen több, mint 140 pandát tartanak fogságban. Kínai szakértők jövőre szeretnének közülük néhány példányt visszahelyezni eredeti környezetükbe úgy, hogy előtte egy képzés során megtanítják nekik a túléléshez szükséges ismereteket.