Fehérről rózsaszínre váltott egy albínó alligátor szállítás közben, mert túlzottan felzaklatták az események. Szakértők szerint az albínó alligátoroknál nem ritka az ilyen reakció környezetváltozáskor.

A hüllőt az Egyesült Államokon belül vitték - Floridából Iowába - az albínó állatok kiállítására, ám rózsaszínűként nemigen illik bele a fehér állatok sorába. A szervezők először várni akartak az alligátor bemutatójával, amíg visszafehéredik, ám az iskolás gyerekek körében oly heves érdeklődés mutatkozott a hírből hallott rózsaszín alligátor iránt, hogy az állatkert hamar ráébredt a ritka piaci lehetőségre, és kiállította "Pinkie-t", azaz Rózsaszínkét. Az albínó állatok kiállításán ő az egyetlen színes lény: rajta kívül látható egyebek között fehér teve, óriáskígyó és szalamandra is.

Az állat úgy látszik, csak lassan nyugszik: fokozatosan fehéredik ugyan, de a feje még mindig rózsaszín.