Ebgyászrovatot indított a Daily Telegraph című angol napilap. Az új rovatban a gazdák a hagyományos gyászjelentésekhez hasonló formátumban búcsúzhatnak el kedvenceiktől, soronként közel 19 fontért (bő 7 ezer forintért). Az ötlet Sarah Sands, az újság egyik szerkesztőjének fejéből pattant ki, miután találkozott néhány olyan ebtulajdonossal, akik régóta nem tudják magukat túltenni kutyájuk kimúlásán.

Az ebsirató rovat nem az egyetlen példája annak, hogyan próbálják a gazdik mindinkább "emberszerűvé" tenni kedvenceik életét s halálát: az Egyesült Államokban kifejezetten háziállatok - kutyák, macskák, nyulak, iguánák és halak - számára kifejlesztett palackozott vizet dobtak piacra, amelyből két liter közel 2,5 dollárba kerül (ötszáz forintba). Vannak, akik kutyájuk lelki békéje és egyensúlya érdekében az ebjógára esküsznek, megint mások életbiztosítást kötnek kedvenc háziállatukra, sőt olyanok is akadnak, akik 50 fontot is megadnak azért, hogy kutyájukról DNS-azonosító készüljön.