Mindennapos eset, hogy valaki túl gyorsan hajt autójával, s ezért megbüntetik. Ennél jóval ritkább ennek ellenkezője: egy flamand férfivel mégis az történt, hogy túl lassú közlekedés miatt kapott 150 eurós (majdnem 40 ezer forintos) büntetőcédulát.

A La Derniere Heure című brüsszeli lap csütörtöki beszámolója szerint az illető, egy fűtésszerelő 35 kilométer/órás sebességgel haladt, amikor az út szélére telepített radar lefotózta. A férfi először nem értette, hogy ez miért baj - majd azzal védekezett, hogy azért ment lassabban, mert egy címet keresett, s ilyen alapon a rendőrök akár minden nap megbírságolhatnák.

Ez utóbbiak viszont arra hivatkoztak, hogy a sofőr szándékosan lassított le a radar közelében, s hogy emiatt hosszú sor kocsi (összesen 18 jármű) torlódott össze mögötte. Ugyanakkor arra nem akartak választ adni, mégis mennyivel kellene menni a sofőrnek, hogy elkerülje a túlzott lassúság miatti büntetést - különösen, hogy az eset helyszíne lakott területen belül volt, ahol eleve 50 kilométer/óra a megengedett maximális sebesség.