horoszkóp

Fesztiválozhatnak az anyósok

MTI
MTI
2005.06.21. 18:49

Az Első Országos Anyósfesztivált rendezik meg június 25-én, szombaton a Veszprém megyei Gyulafirátóton, ahol az előzetes verseny döntőjében a közel harminc jelentkező közül bejutott 12 anyós méri össze tudását - közölte a fesztivál főrendezője kedden az MTI-vel.

Domokos József elmondta: a verseny során az anyósoknak hét próbát kell teljesíteniük, s a győztes elnyeri a "Hétpróbás anyós" címet. Megválasztják ugyanakkor a legszebb anyóst is; a versenyzőknek alkalmi, hétköznapi és nyári viseletben kell megmutatni magukat, illetve egy rövid beszélgetés során értékelik a kommunikációs készségüket is - tette hozzá a főrendező.

Az anyósok hétpróbája többek közt sodrófahajításból, főzési tudományból, humoros családi történetek előadásából, valamint a szponzorok és a közösség mozgósításából áll. Emellett az anyósoknak öt perces vidám műsort is kell produkálniuk a családtagjaikkal.

Domokos József szerint - aki a veszprémi önkormányzat kulturális bizottságának az elnöke is - a produkciók legérdekesebb próbája valószínűen a pörölőverseny lesz; az anyósoknak Ihos József humoristával - a Rádiókabaré "Kató nénijével", és a szinén anyós Pécsi Ildikó színművésznővel kell szópárbajt folytatni.

A vetélkedő hangulatos része lesz az anyóshimnuszok előadása is, nevezetesen: a vejeknek és menyeknek az anyósukat magasztaló családi versikéket, dalokat kell előadniuk.

Domokos József tájékoztatása szerint az anyós-vetélkedő "körítéseként" egész nap műsorok, programok zajlanak Rátóton: lesz divatbemutató, bűvészshow, anyu-kán-kán, humoros asszonyverés, harcművészeti- és táncbemutató, valamint fellép Gáspár Laci, a Megasztár döntőse. Az anyósversen eredményhirdetését szombaton, 22 órakor tartják.

A főrendező ismertetése szerint a legszebb és a "hétpróbás" anyós címet elnyerők családi görögországi utazást nyernek, a többiek pedig értékes ajándéktárgyakat kapnak majd.