horoszkóp

Kupakolnak bírság helyett a kameruni rendőrök

MTI
MTI
2005.08.23. 08:59

Az új fizetőeszköz megjelenése a sörgyárak közötti kíméletlen konkurenciaharcnak köszönhető, a cégek ugyanis országos tárgynyeremény-sorsolást hirdettek meg. Meg is ugrott a sörfogyasztás, az 1 dollárba, azaz körülbelül kétszáz forintba kerülő üveges sört viszik mint a cukrot, hiszen a kupak által mosolyog(hat) Fortuna istenasszony a szerencsés, vagy kevésbé szerencsés sörvevőre. Van aki új mobiltelefonnal, vagy egy-két rekesz sörrel lesz gazdagabb, de akadt már olyan, aki személygépkocsit nyert. A többség azonban csak egy üveg sört nyer - a vett mellé -, amelyen azonban szintén van kupak, azzal pedig megint nyerhet. Az akció kezdete óta 20 millió üveg sört nyerettek meg vásárlóikkal a sörgyárak.

A söröskupakok mindemiatt általánosan elfogadott fizetőeszközzé váltak. Különösen szívesen fogadják el őket viteldíjként a taxisok, akik a főváros egyik végétől a másikig tartó fuvarért megelégednek öt kupakkal. A szabálytalankodó taxisok ezzel a valutával vesztegetik meg a rendőröket, hogy megússzák a bírságot. A rend őrei nem is tiltakoznak, hiszen a söröskupakkal való fizetség nem számít vesztegetésnek.