A világ egyik legnépszerűbb whisky márkája mától a felelősségteljes alkoholfogyasztást hirdeti, globális kampánya részeként. A kampány üzenete: "Kezedben a döntés, alkoholt csak felelősséggel".

A Nyugati téren egy, a Forma 1 által inspirált standot helyeztek ki, amelyet a whiskyt gyártó cég magyarországi alkalmazottjai működtetnek. Az önkéntesek a Forma 1 világában jól ismert box utca szerelőinek öltözve palackos vizet és a felelősségteljes alkoholfogyasztásra intő szórólapokat osztogatnak. Az arrafelé sétálókat arra ösztönzik, hogy gyakoroljanak önkontrollt és önbírálatot, mielőtt alkoholt fogyasztanak, és ittasan ne üljenek a volán mellé, továbbá a Forma 1 Nagydíjra látogatók is igyanak több vizet, hogy frissen tartsák a szervezetüket.

A whiskyt forgalmazó cég támogatja az úgynevezett Buli Sofőr akciót is. Ennek lényege, hogy a szórakozó helyeken hostessek kérdezik meg a fiatalokat, van-e a társaságban olyan, aki hajlandó csak üdítőitalt inni este és ő vezet hazafelé. A vállalkozó kedvű ajándékot kap.