Megdöntötte a karaokezás világrekordját egy dél-koreai nő, pedig csak beteg férjét akarta felvidítani. Kim Szek-ok hétfőn ragadta magához a mikrofont egy szöuli karaokebárban és egészen Bálint-napig, vagyis szerdáig énekelt.

Időnként rövid pihenőt engedélyezett magának, de még ekkor sem ült le, holott a szabályok szerint lett volna rá módja. Csaknem ezer dalt elénekelt, és 12 perc híján 60 órán keresztül bírta, majd ájultan összerogyott.

Az 52 éves szöuli asszony 36 perccel megdöntötte a tavaly Németországban felállított hivatalos világrekordot, pedig erre egyáltalán nem is készült.

Elmondta: a maratoni énekléssel férjét akarta kicsit felvidítani, aki agytumorral küzd. "Szeretném, ha mindenki tudná, aki beteget ápol a családban, hogy a vidámság hatalmas, gyógyító erő, ezért próbáljanak meg derűsek lenni és ne adják fel a reményt soha" - mondta el az asszony.

/