Ha a magánélet védelméről van szó, a hírességeknél nem számít a pénz. Különösen akkor, ha a saját otthonukat akarják megóvni a kíváncsiskodóktól, főleg a lesifotósoktól. Ebből indult ki egy amerikai építkezési cég, amely paparazzóbiztos házakat tervezett New Yorkban. Tizennyolc emeletnyi, magánoázisnak tekinthető lakást ajánlanak az elrejtőzni kívánó hírességeknek 5 millió dollárért.

A védelmet állítólag úgy kívánják megteremteni, hogy lifteket készítenek a gépkocsik számára, amelyek így az utcáról a garázson keresztül egyenesen a lakásig szállítják a sztárokat, és azok minden zaklatás nélkül hazajuthatnak. Egyelőre nem derült ki, hogy a házhoz szállítás eme eszközét igénybe vehetik-e a taxik. Köztudott ugyanis, hogy a lesifotósok legjobb beépített emberei világszerte éppen a taxisofőrök. A hírességeknek természetesen itt is biztosítják a luxuskörülményeket, hiszen a tervek szerint a 2008-ben átadandó lakások egyenként 250 négyzetméter alapterületűek lesznek - írta a La Repubblica című olasz napilap.