Jövő márciusban visszavonul a japánok egyik nemzeti büszkesége, Haruurara, a telivér, aki azzal lopta be magát a közönség szívébe, hogy eddigi 113 futama alatt egyszer sem sikerült győznie. A rossz génkészlettel rendelkező kultuszló karrierje azt bizonyítja a japánoknak, hogy a született vesztesekből is válhatnak győztesek, csak nem szabad feladni.
A magyarul Gyengéd Tavaszt jelentő nevű gesztenyepej paripát az elesettek iránt érzett szeretet és együttérzés tartotta a versenypályán immár hét éve. "Annyira aranyos, olyan mintha a gyermekem lenne" - mondja az egyik Haruura-rajongó. "Olyan, mint én. Kicsi a teste, de mindig a tőle telhető legjobbat nyújtja. Nem tud győzni, de nem adja fel a próbálkozást."

Sohase mondd!

Az 1996-ban Hokkaido szigetén világra jött Haruurarával azért tud azonosulni rajongótábora, mert pontosan azt a mentalistást jelképezi, ami segített a japánoknak második világháborúban elszenvedett tragikus csapások után talpra állni. "Soha ne add fel!" - hirdeti Haruurara.

A kis barna kanca közepesen sem tehetséges, és kezdetben kis vidéki ügetőversenyeken vett részt. Mivel sorozatosan az utolsó helyen végzett, egyre elkerülhetetlenebbnek tűnt, hogy a vágóhídra küldjék. Több mint száz nyeretlen futama miatt azonban felfigyelt rá a média, és a hírverés megmentette a virslikarriertől. Azóta külön az ő tiszteletére szerveznek futamokat, és nagy becsben tartják.

"Azért adtam neki a "Gyengéd Tavasz" nevet," -meséli az állat büszke gazdája - "mert reménykedtem, hogy olyan lesz majd, mint a gyengéd tavaszi szél, ami felvidítja a szívet."

A csökött kanca kultusza

A világéletében a "futottak még" kategóriába tartozó ló országos népszerűségével fellendítette az 1500 lakosú Kochi turizmusát. Rendszerint több mint kétezer néző látogatott ki csak az ő kedvéért a futamokra a Tokiótól körülbelül 600 kilométerre fekvő helységben.

Haruurara védjegyévé vált pink szerelésében teljes erőbedobással vágtázta végig összes eddigi versenyét. A félénk, gyáva, érzékeny Haruurara részben gyámoltalanságának, részben a vakszerencsének köszönheti, hogy nemzeti hőssé vált: dalokat írtak neki (nemrég jelent meg egy CD-je), pólókon, bögréken és ajándéktárgyakon dicsőítik hírnevét. Az általa inspirált dalok egyikében így biztatják a hősies lovat: "Ma is utolsóként futott be, de eljön még az ő napja, ó igen, eljön még!"

A ló karrierjéről jövőre készül Tokihisa Morikawa rendezésében egy film, amelyben Haruurara játssza a címszerepet.

A lovat istenségként tisztelik Japánban, és a szerencsések ereklyéket készítenek levágott sörényének szálaiból. Azt mondják, Haruurara egy nagyon szerencsés lúzer, és azt bizonyítják vele, hogy a lúzerség sem menthetetlen. Azért is szeretik, mert rámutat, hogy nem az a lényeg, hogy nyerjen valaki, hanem az, hogy minden tőle telhetőt megtegyen.

"Elégedett vagyok a kilencedik helyezésével, ügyes volt nagyon" - mondja Masako Kadota, a ló egyik odaadó híve, aki harminc éves és egy helyi politikus irodájában dolgozik. "Ahányszor vágtázni látom, boldog vagyok. Ő az én hősöm."

Jamaikai bob

A sporttörténelemben találkozhattunk már negatív rekordokkal híressé váló alakokról. Az egyik emlékezetes alkalmatlankodó Eric "Angolna" Mousambani volt, aki a sydneyi olimpián százméteres gyorsúszásának selejtezőiben kis híján belefulladt a medencébe. Eric egy éve sem kezdett még el úszni, amikor kikerült az olimpiára, és saját bevallása szerint még sosem sikerült neki egy végtében végigúsznia száz métert. "Ötven méternél nagyon kifulladtam" - mesélte élményeit - "hetvenötnél pedig ténylegesen halálfélelmem volt. Rettegtem, hogy elsüllyedek és meghalok."

Az 1988-as calgaryi olimpián vált híressé a jamaicai bob négyes, akik szintén nem kiváló eredményeik miatt lettek a közönség kedvencei. A jamaicai bobosok a verseny előtt sosem láttak még havat, de egy elszállt barátjuk ötlete nyomán kerekes bobon, füves pályán gyakorolták be a mozdulatokat. Történetüket a "Jég veled!" című filmben dolgozták fel.

Szintén legendássá vált Eddie a Sas, aki Anglia egyetlen síugrójaként szerepelt a '88-as olimpián. Eddie Edwards nem elég, hogy sosem közelítette meg versenytársainak teljesítményét - egyszer sem ugrott nyolcvan méter közelében, amikor a legjobbak 120 métert szoktak - de nem éppen egy sportember külalakjával is megnevettette a nézőket. A pufók Sas rövidlátó volt, és vastagkeretes szemüveget hordott.