A genovai Kúria létrehozott egy hat fős bizottságot, amelynek feladata megvizsgálni azokat az eseteket, amelyek ördögűzési szertartást vonnak maguk után.
A városban ördögűzéssel haláláig, 1996-ig Eugenio Ferrarotti atya foglalkozott. Az immár nyolc éve tartó hiányt pótolja most Tarcisio Bertone bíboros a bizottság megalakításával - írja a milánói Corriere della Sera című lap, amely idézi a bíboros nyilatkozatát: "Ez egy munkacsoport, amely a lelki zavarok és a mélyebb problémák közötti határesetekkel foglalkozik. Ha szükséges, felhatalmazása van arra, hogy elindítsa a folyamatot, amely az ördögűzéshez vezet." A főpap szerint reális problémáról van szó, ugyanis magas azoknak a száma, akik ilyen gondokkal fordulnak az egyházhoz.

A papok mellett elmeorvosok is vizsgálódnak

A bizottságban kötelezően három papnak, egy ideggyógyásznak, egy elmeorvosnak és egy pszichológusnak kell működnie. "Az emberi tudományok segítségével kell esetről-esetre megállapítani, hogy miről van szó - magyarázta Bertone bíboros. "Az ördögűző csak akkor lép közbe, ha emberileg megmagyarázhatatlan jelenléttel, valószínű megszállottsággal van dolgunk" - tette hozzá.

Az ördög köztünk van

A bíboros úgy tapasztalja, hogy az ördög jelen van a mai társadalmunkban. "Nehéz erről beszélni az egyházon belül, de a jelek tapinthatók. Elég az egész Olaszországban elterjedt sátánizmus formáira gondolnunk. És a megszállottság sem csak filmfeltételezés" - mondta.

Az ördögűzők és a pszichiáterek együttműködését a hivatalos egyházi direktívák is szorgalmazzák. A bizottsági struktúra azonban még ritka. Torinóban és La Speziában működik egy-egy Genován kívül.

A XXI. században így űznek

"Én nem fogadok senkit, aki klinikai dosszié nélkül jelentkezik"- mondja Gabriele Amorth atya, a leghíresebb olasz ördögűző. Véleménye szerint orvosi konzultációra feltétlenül szüksége van, mielőtt az ördög kiűzéséhez fogna, mert tudnia kell, hogy a zavarok nem "a psziché patológiájából" következnek-e. De szükség van a szakorvosra az ördögűzés folyamatában is, ami eltarthat hónapokig, évekig, mivel az ördög és a pszichés zavar egyszerre lehet jelen. Az ördögűzés befejezése után pedig azért fontos a jelenléte, hogy "helyre lehessen állítani a redukálódott pszichoszomatikus erőket."

Ahol nem működik bizottság, ott az ördögűző egyedül dolgozik, püspöki megbízás alapján. Olaszországban jelenleg 300 ilyen ördögűző működik.

Zongoraszó, skizofrének

A lap által konkrétan említett megszállottsági esetek, amelyekkel annak idején Ferrarotti atya is foglalkozott: üres házakban hallott zongoraszó, ismeretlen nyelven megszólalók, láthatatlan jelenlét észlelése, de olyan földhöz ragadtabb szimptómákkal is jelentkeztek emberek, mint megkettőzött személyiség, vagy szexuális zavarok.