Tragédiával végződött a múlt heti texasi rodeó: a legfőbb attrakció sztárját, a műugró disznót halálos áramütés érte a medencébe érkezve. Társát a fülénél fogva húzták ki a vízből, megmentőjét is áramütés érte. Az állatvédők követelik a mutatvány betiltását.

Nagy Vörös, a négy hónapos disznó egy másfél méter magasan levő trambulinról ugrott a fűtött vizű medencébe, ám ahelyett, hogy a mutatvány után kimászott volna a rámpán, lesüllyedt a medence aljára és nem mozdult többet, írja a Houston Chronicle.

Agyoncsapta az áram

Tulajdonosa, Virgil Randall hiába próbálta megközelíteni az állatot: a víz olyannyira rázott, hogy csak néhány perc elteltével, a főkapcsoló lecsapása után tudott bemenni a medencébe. "Beugrottam a vízbe és szájon át próbáltam lélegeztetni a disznót" - mondta Randall. Fáradozásai azonban hiábavalónak bizonyultak: Nagy Vörös addigra már halott volt.

Virgil felesége, Velma Nagy Vörös balesetét látva behajolt a medencébe, és a fülénél fogva kirántotta a vízből a másik disznót, Édes Georgia Brownt, aki Nagy Vörössel egyidőben ugrott a medencébe. Velma Randall és a koca is áramütést szenvedett, ám mindketten életben maradtak. A balesetet valószínűleg a medence elektromos fűtésének meghibásodása okozta.

Állatkínzás

Az állatvédők mélyen felháborodtak az eseten, és a hasonló műsorszámok betiltását követelik. Az állatokkal való etikus bánásmódért kampányoló nemzetközi állatvédő szervezet, a PETA levélben kérte az amerikai mezőgazdasági minisztérium illetékését arra, hogy vonja be Virgin Randall kiállítói engedélyét. Az állatvédők szerint kegyetlenség az állatokat ilyen természetellenes mutatványokra kényszeríteni.

Richard Hoyle, a Mini-Pigs virginiai disznómenhely igazgatója szerint a disznók testfelépítésüknél fogva nem túl jó úszók, ráadásul már egészen kis mennyiségű víz belélegzésétől tüdőgyulladást kaphatnak, amely végzetes is lehet. "Egy disznót szórakozásból úszásra kényszeríteni nemcsak kegyetlen dolog, mivel halálra rémíti az állatot, de rendkívül veszélyes is számára" - mondta Hoyle. A PETA szerint a disznó-műugró szám sérti Texas állatvédelmi törvényét, ezért felkérték a hatóságokat, hogy vizsgálják ki az ügyet.