Felerősül és torzul
A Nature folyóirat csütörtöki számában megjelent tanulmány azzal foglalkozott, hogy a hangszálak vibrálásával létrehozott hangot miként képesek erősíteni az énekesnők, nevezetesen a hangképző csatorna alakjának módosításával. A hangút hússal bélelt alagút, amelynek része a száj és az ajak, amelyeken keresztül halad és rezonál a hang. Többféle rezonancia erősíti és mélyíti el a torokban képzett hangot.
"Mindez egyfajta hangszóróra emlékeztet, csakhogy az énekes képes módosítani a hangszóró alakját és azokat a frekvenciákat, amelyeket erősíteni akar" - mutatott rá Joe Wolfe, az egyetem egyik fizikusa.
A tanulmány szerzői több magánhangzó zenei megformálását vizsgálták és megállapították, hogy az énekesnők felső regisztereikben általában pontosan hozzá hangolták hangútjuk rezonanciáit azokhoz a hangokhoz, amelyeket énekeltek.
Muszáj feliratozni
Ezzel a hang erősebbé és tömörebbé válik, ám a magánhangzók igen hasonlók lesznek: ez magyarázza, miért nehéz követni az operaáriák szövegét még akkor is, ha az énekesnő a hallgató anyanyelvén adja elő őket. Wolfe szerint alighanem ezzel függ össze, hogy az operaházakban gyakran akkor is kivetítik az ária szövegét, ha az a hallgatóság anyanyelvén hangzik el.
Erre a jelenségre - a "rezonanciahangolásra" - már Hector Berlioz francia zeneszerző is figyelmeztetett, de Élodie Joliveau francia szoprán-énekesnő, aki fizikus-tanulmányokat is végez és a tanulmány társszerzője, felhívta a figyelmet arra, hogy eddig bizonyítani nem sikerült, mivel igen nehéz a hangút akusztikáját mérni. A tanulmány szerzői kilenc énekesnőnél 70 mérést végeztek, amelyek során azt vizsgálták, miként változik négy magánhangzó kiejtése két oktávos eltérésnél.