Segítőkész vállalkozó
A döntő lépésre akkor szánták el magukat, amikor a Nizhny Tagilban élő Valerij Klimovnak ajánlatot tett egy helyi vállalkozó. Az üzletember állítása szerint szívén viseli a környéken élő melegek és leszbikusok sorsát, ezért azt tanácsolta Klimovnak, telepítsék át őket az egyik elhagyatott uráli falucskába. Ehhez állítólag minden szükséges eszközt biztosít (termeléshez szükséges gépeket), és anyagi segítséget is nyújt, hogy a falu újdonsült lakosai semmiben se szenvedjenek hiányt, és nem utolsósorban új életet tudjanak kezdeni. A tervek szerint kolhozt alapítanának a falu közelében, ahol a leszbikusok és a melegek szarvasmarhát tenyésztenének, és mezőgazdasági termékeket dolgoznának fel.
Titkos hely
A következő néhány hónapban az emberjogi szervezetnek három tervet kell bemutatnia a "mecénásnak", amelyeknek többek között tartalmaznia kell a melegkolhoz pontos helyének kijelölésére vonatkozó javaslatokat is. Ez utóbbit azonban a döntés után nem hozzák nyilvánosságra. Klimov szerint ugyanis "nem vezetne jóra, ha az emberek tudnák, hová költöztettük a melegeket".
Az Uráli Mozgalom az Emberi Jogokért vezetője szerint körülbelül kétszáz embert telepítenének a falucskába. Azt azonban nem tudni, hogy hányan szeretnének résztvenni a melegkolhoz-projektben.