A londoni Madame Tussaud panoptikumban kiállított viaszbetlehem életnagyságú figuráit idén hírességekről mintázták. Jézus szüleit a Beckham házaspár alakítja, a bölcs királyok között politikusokat találunk, a jászolt őrző pásztorok pedig híres színészek. A családra Kylie Minogue erotikus angyala vigyáz, a Kisjézus azonban csak egy egyszerű műanyag baba.

A viaszfiguráiról ismert, londoni Madame Tussaud múzeum különös meglepetéssel készült az ünnepekre, viaszból öntötték ki a szent családot, modellként pedig celebritásokat vettek alapul, írja az angol Hello Magazine. Érvelhetnek azzal is, hogy fogalmuk sincs hogy néztek ki Jézus hozzátartozói, valószínűbb azonban, hogy nagyobb érdeklődésre tart számot a hírességek által megtestesített szent család.

Szent házaspár, jámbor pásztor

Ezen filozófiát végeleteikig kiaknázva a múzeum vezetői Jézus szüleinek szerepét a Beckham házaspárra ruházták, így Máriához az egykori Posh Spice, míg Józsefhez a Real Madrid focistája állt modellt. A korhű ruhákba bújtatott, életnagyságú, viasz Beckham házaspárhoz viasz háromkirályok jönnek látogatóba, mirhát, tömjént és aranyat hozni a kisdednek. A három királyok ezúttal Nyugat, és nem Napkelet felől érkeznek, a bölcseket ugyanis Tony Blairről, George Bushról és Fülöp hercegről mintázták. A szent család körül őrködő jámbor pásztorok viaszbábuit sem bízták a véletlenre. Az egyik jámbor pásztort Samuel L. Jackson formázza, aki már a Ponyvaregényben is tanúbizonyságát adta bibliai ismereteinek, pásztortársa a civilben erősen nőrajongó Hugh Grant, míg harmadikként hozzájuk csapódott a vidám hangulatról gondoskodó Graham Norton komikus. Hogy a szent család teljes védelmet élvezzen, arról Kylie Minogue kihivó pózban gömbölyítő, jászol felett repkedő angyalmása gondoskodik.

A szép mosolyú Hugh Grant nem volt elájulva újdonsült szerepétől, bár elsősorban nem elvi okoból lázadt beosztása ellen, hanem esztétikai gondjai voltak. A színészt még 1994-ben kérte fel a múzeum, hogy álljon modellt egy viaszbábuhoz, Grant azonban csak úgy ment bele, ha pontról pontra minden testrészéről hiteles méretet vesznek, félt ugyanis, hogy elrontják a világhírhez hozzásegítő férfias külsejét. Félelme be is igazolódott, nem tetszett neki önnönmaga pontos mása. "A pincében volna a helye a gyilkosok mellett" - nyilatkozta hidegen.

A múzeum vezetői nem önkényesen választották ki a szereplőket: október folyamán mintegy 300 látogatót kédeztek meg, kit látnának szívesen a szent család tagjai között. Beckhamékre szavaztak messze a legtöbben, de azt az ötletet, hogy a Kisjézust a bébi-Beckhamről mintázzák meg, a múzeum vezetői az utolsó pillanatban végül is elvetették. Így Jézuskát most egy közönséges játékbolti műanyag baba alakítja.

Ne készíts képmást!

Tekintse meg képeinket!

A szellemes installációt a britek máris elnevezték "Becklehemnek", és vegyes érzéseket váltott ki mind London lakóiból, mind pedig az egyház képviselőiből. Aki rögtön az egyház heves tilatkozását várta, az meglepődhetett, egyes egyházi méltóságok ugyanis üdvözölték a múzem kreációját, más, konzervatívabb klerikálisok azonban súlyosnak ítélték a helyzetet.

Elszomorodott, hivatásukat komolyan vevő egyházi szereplők szerint nem szabadna megengedni semmi olyasmit, ami gúnyt űzhet Jézus születéséből. "A Tízparancsolat is világosan kimondja, hogy ne készítse el senki Isten mását, és ilyen esetekben mutatkozik meg leginkább ennek a parancsolatnak a bölcsessége" - nyilatkozta Rod Thomas, egyházi szóvivő, aki szerint ha istenkáromlónak éppen nem is nevezhető az alkotás, de mindenképen ízléstelen.

Hírességek szerepeltetetése a betlehemben nem új ötlet, Nápolyban például már régi hagyománya van. A nápolyi betlehemben szerepelt már többek között Maradona, Diana hercegnő és számos politikus is, azonban egyikük sem a szent család tagjaként, szigorúan csak az áhítatos közönség részeként.