Mi a teendő, ha egy nagyon fontos randin nem a partner, hanem a természet hívó szava szólít minket?

Az élet méltatlanul elhanyagolt kérdésével a Jezebel újságírója foglalkozott, aki részleteket közöl az angol Cosmopolitan magazinból egy olyan névtelenségbe burkolózó nő beszámolójából, aki elmeséli, hogyan sikerült betojnia a balinéz tengerparton, pusztán azért, mert egyéjszakás kalandja után nem mert a pasi füle hallatára vécére menni.

A 22 éves nő története azzal kezdődött, hogy elutazott Balira, ott egy este felszedett valakit, ám az aktus után érezte, sürgősen vécére kell mennie. Leleményességének köszönhetően először gyorsan orvosolta a helyzetet, és a hallótávolságon kívüli éjszakai bár mosdójában intézte el a dolgot. Azonban nem tudta, hogy ennyivel még nem tudta le aznapra, és a második alkalommal már közel sem járt ekkora sikerrel:

Két órával később a gyomrom újra jelzett. Azonnal kikeltem az ágyból, hogy az éjszakai bár jól bevált mosdója felé vegyem az irányt, de odaérve a ZÁRVA felirattal kellett szembesülnöm. Istenem, ne! Kifutok az időből! Búcsút mondva hát emberi méltóságomnak, a tengerpart felé iramodtam, majd a balinéz homokkal lábujjaim között, fülemben a fodrozódó hullámok susogásával, nadrágomat letolva – bocsásd meg, Anyatermészet – adtam ki magamból mindent. Ó, az az áldott, mennyei megkönnyebbülés!

Nem maradtam sokáig a sors kegyeltje, mert hamarosan egy egyenruhát viselő személy kezében tartott bányászlámpájának fényének kereszttüzében találtam magam. Csak nem a kakirendőrség?

Kérem! Hagyjon magamra! – üvöltöttem.

Sajnos ez az utasítás nem volt számára világos, és mindenáron fel akarta deríteni, mi folyik a parton, amíg tagadhatatlanná nem vált a tény: csak egy 22 éves nő szarik éppen a tengerparti homokra. Fantasztikus. A horrorisztikus jelenet szerencsére elijesztette a járőrt, így én újra a sötétség jótékony takarásában maradhattam egy kicsit.

Összegyűjtöttem a fehérneműimet, majd elhagytam a tett helyszínét. Ekkor vettem észre, hogy a pizsamám egy kicsit foltos lett. Szálláshelyemre visszatérvén úgy gondoltam, nem a legjobb ötlet, ha a pasit azzal ébresztem fel, hogy szaros a pizsim, így inkább a szomszédban nyaraló lány felé vettem az irányt, hogy miután tiszta pizsamát kérek tőle, elmesélhessem neki történetemet, hogy egy pillanatig ne kelljen élnem abban. Természetesen nála is pont volt egy fiú. Ácsorogtam egy darabig a szerelmi fészkük előtt, azon vacillálva, megzavarjam-e őket vagy sem, bemásszak-e az ablakon, akár egy szennyes alsógatyát viselő, beteges alak. Végül is a higiénia iránti vágyakozásom előhozta a jobbik énemet, berontottam az ajtón azt üvöltve, hogy Lefeküdtünk Lewisszal, és most tiszta kaki a pizsamám! Elég jó bevezető volt.

A Jezebel újságírója felteszi a kérdést magának: vajon megéri iszonyatosan kellemetlenül érezni magunkat,  és egy randi közben könnyíteni magunkon, miközben azt kívánjuk, bárcsak halottak volnánk, vagy fölösleges az aggódás, mert randipartnerünk, aki potenciálisan kakilni hallhat minket, valószínűleg nem fog emiatt megundorodni tőlünk?

Ön szerint mi az igazság?