Egy kegyetlen rendszer áldozata lett az a hat lánytestvér, akik az 1960-as években kerültek nevelőotthonba, és ki tudja, miért, elválasztották őket egymástól. Közülük egyikük az elmúlt időszakban a Facebookon kereste a többieket, több-kevesebb sikerrel: három lányt azóta megtalált, pillanatnyilag az ikertestvérét kutatja.

A történet pikantériája, hogy a keresett személyt, aki nem is biztos, hogy tisztában van azzal, ő egy ikerpár egyik tagja, már többször hitték hasonmásának. 

"1968. OKTÓBER 7-én születtünk Budapesten a Schöpf Mérei Kórházban 1,50 kg-mal. A szülőanyánk otthagyott minket, és külön-külön nevelőintézetekbe helyeztek el. Én A Bp. XI. Ménesi úti gyermekotthonban éltem évekig. Kb. így nézett ki a testvérem , mint én az első fotón, csak rövidebb hajjal. Kolléganőm 2013-nyarán látta őt Csepelen a Katona József utcában, és összetévesztett vele. Majd nem sokra rá szintén Csepelen a Kossuth L. út 93. szám alatti Unicredit Bankban látta őt egy közeli ismerősöm, szintén azt hitte én vagyok. Elmentem megkeresni, de mire odaértem, már nem ebben a bankban dolgozott, és nem adtak ki sajnos információt róla. Ezenkívül még 4 leánytestvérem került nevelőotthonba, őket is keresem, feltehetőleg nagyon hasonlítanak rám, szülőanyám érdi szomszédja elmondása alapján. Szülőanyánk neve Cziffra Erzsébet, Kaszaperen született, feltehetőleg jelenleg érdi lakos! Ikertestvérem és leánytestvéreim vezetékneve elképzelhető, hogy az én legelső anyakönyvezett vezetéknevemmel megegyező, azaz Sándor Hajnalka, illetve Sándor vezetéknevű leányok" - írta Dudás-Meszter Nika a Facebook-oldalán. 

Az asszony azóta kapott egy emailt, amiben egy úr azt írta, hogy a keresett ikertestvért Csepelen, a H7-es HÉV-en szokta látni, a Karácsony Sándor utcai vagy a Szentimre téri megállóban szokott felszállni. (Reggel kb. hajnali 5 körül, délután pedig 11 és 12-óra között.)

Dudás-Meszter Nika kéri, hogy aki találkozik vele, kérje el a telefonszámát, és mondja el neki, hogy nagyon keresik őt. Mint írtuk, elképzelhető, hogy igazából azt sem tudja, hogy van egy ikertestvére. 

Dudás-Meszter Nikát többszöri próbálkozásunk ellenére egyelőre nem sikerült elérni, emailcíme szerkesztőségünktől elkérhető.