Lánya Playboy-fotói miatt köthette fel magát az apa

2015.01.30. 11:00

Loredana Chivu mindig közel állt az apjához, aztán hozott egy döntést: 18 évesen ledobta a ruháját a román Playboynak. Az apával olyan rossz lett a viszonya, hogy alig beszéltek ezek után, sőt a férfi hat évvel ezelőtt felakasztotta magát – írja a New York Daily News.

„Nem beszélt többé velem, nagyon szomorú volt. Arra gondoltam, hogy majd talán túllép rajta, és sose számítottam arra, hogy valami olyasmit tesz, mint felakasztja magát" – nyilatkozta keserűen a glammodell. Miután az apja megpróbálta elszigetelni őt a család többi részétől is, teltek-múltak a hónapok, majd Chivu úgy döntött, ideje békét kötni, és felkereste apját. De már csak a holttestére bukkant.

Elmondta, nagyon sokkolta a látvány, sose tudta teljesen feldolgozni, pláne, hogy apja nem hagyott búcsúüzenetet, sőt ismerősei szerint a vég előtti napokban is jókedvű volt. A már 25 éves Chivut persze nem hagyja nyugodni az eset, motoszkál benne a félsz, hogy hátha közvetlenül az ő vetkőzése vezetett az öngyilkosságig. „Mindig közel álltunk egymáshoz, és minden nap beszéltünk, és hirtelen ez megszűnt a fotózást követően" – mondta a nő.

Szörnyű érzés az, hogy nem észlelte időben, hogy az apja nem feltétlen olyan erős és életvidám ember, mint amilyennek mutatta magát, és valójában mélyen belül emésztette magát. Külön szörnyű, hogy Chivu nem tudott már beszélni az apjával, nem tudták rendezni a nézeteltéréseiket. Mindenesetre a Bukarestben élő nő nem sokat változtatott az életmódján, legalábbis az Instagramja alapján.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Online segítséget itt vagy itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.