Roppant sok haszna van annak, ha az ember jogi diplomát szerez, például rámegy az idegrendszere egy kettesre is. Biztos ez is benne volt a pakliban a 23 éves Eliza Landgrennél, aki inkább a jógi szakmáját választotta a jogi szakma helyett.

A Daily Mail írt mély anyagot a queenslandi ausztrál lányról, akinek nagyon fájt a háta, és két éve kitalálta, hogy némi jóga esetleg segíthet ezen. Ezért kitanulta a jógázás csínját-bínját egyedül, oktató nélkül. Ha ez nem lenne elég, Instagram-oldalt is indított, amin az látható, ahogy különböző kitekert pózokban, és persze minimál ruhában pózol a kamerának. Arra ez elég is volt, hogy mintegy 121 ezer követőt szerezzen.

El is mondta a Mailnek, hogy ha pár éve látta volna azt, mire képes manapság, nem ismerte volna fel önmagát. Elmondta még, hogy nem igaz, hogy tornásznak vagy balerinának kell lennünk gyerekkorunkban ahhoz, hogy ilyen mutatványokra képesek legyünk, csak az izmokat kell rugalmassá tenni. Ő is apránként kezdte a netről és Instagramról ellesett pózokkal (a jógaóra túl drága volt), majd erre építkezett, pedig sose tartotta ruganyos lánynak magát. Mostmár olyan dolgokat megcsinál, hogy a saját szava is eláll tőlük. Például imádja a fejjel lefelé teljesítendő gyakorlatokat.

Annyira örült a hátfájás elmúlásának, és annyira profi jógázó lett, hogy céget is alapított Elle Fit Active néven. Olyan útmutatókat készít és ad el, ami abban segít, hogyan legyünk fitebbek és rugalmasabbak. A vállalkozás amúgy azért alakult ki, mert folyton kérdezték tőle az instás követői, hogy csinálja a gyakorlatait, és hogy tudna enyhíteni az ő panaszaikon is. Innen csak egy lépés volt a tudásából pénzt csinálni. A cége már 90 országban jelen van, határ a csillagos ég.