Martina Big (igen, ráadásul ez a vezetékneve) valamikor még stewardessként dolgozott, de rájött, hogy inkább a melleire szeretne fókuszálni főállásban. Az In Touch-ban megismert nő a modellkarrierére (????!!!!!!) koncentrál és addig tölti magának (mert neki műtét nélkül is megy) a ciciket, ameddig csak ki nem akar durranni. Szerintem egyébként már nagyon ki akar. 

De miből telik rá, ha munkanélküli?

Hát az úgy volt, hogy Big ugye légikísérőként dolgozott. Beleszeretett az egyik pilótába, aki viszontszerette. A pilóta azóta már egyben a menedzsere is, és szépen fizeti az injekciókat, meg leszervezi a fotózásokat.

Merthogy a 26 (!!!!!!) éves, a német lánynak már nem kell kés alá feküdnie. A hónaljánál lévő pontba nyom néha egy kis utántöltést, és fokozatosan éri el a kívánt méretet. Az alábbi kép alapján pedig bugyiban szolizik. 

A csöcsmodell

Ezt szebben tényleg nem lehet kifejezni. Az egyetlen érdekesség rajta a gigamell, amire már melltartót sem talál Németországban. Angliáig kell menni érte, ahol épphogy talál 70K-s fehérneműt. Otthon csak G-ig számozták be a melltartókat, ez a méret viszont közel sem elég Martina Big-nek. Ő már az ABC felénél tart, és erre láthatóan nagyon büszke. Iszonyú furcsa cuccokban pózol.

Csak nem egészen világos, hogy kinek és miért. A fenti videóban megkérdezett férfiak se nagyon tudták lereagálni a látott csöcsöket. Nem is lehet. Elrettentésképpen Martina Big így nézett ki régen.