A lancashire-i Haslingdenben egészségügyi adminisztrátorként dolgozó Rachel Gow két hónappal 30. születésnapja előtt sms-ben elbúcsúzott barátjától, majd megölte magát. Testét a 30 éves férfi, Anton Tsarev találta meg, miután az üzenet miatti aggodalmában hazasietett közös házukba, írja a Daily Mail.

A fiatal nő szinte már rögeszmésen akart férjet és gyerekeket, és folyton úgy érezte, kevesebbet ér a testvéreinél, akiknek ez már összejött, hangzott el az ügyben folytatott tárgyaláson.

Lelki problémáit tovább súlyosbította, hogy nem tudta feldolgozni anyja halálát, és bár 2012-ben összejött Tsarevvel, és a össze is költöztek, folyton azon aggódott, hogy a férfi el fogja hagyni. Emiatt gyakran veszekedtek, bár a férfi a bírósági meghallgatáson azt mondta, esze ágában sem volt szakítani a nővel.

Gow szeptemberben pszichológushoz is fordult problémáival, főleg, hogy rettegett közelgő 30. születésnapjától.

„Úgy érezte, nem ott tart, ahol tartania kellene az életben" – mondta volt barátja. Mint elárulta, a nő a viták hevében többször is felhozta az öngyilkosság témáját, ám ő akkor úgy vélte, ezt csak indulatból teszi.

Gow halálának reggelén belenézett Tsarev telefonjába, és üzenetet talált valaki mástól, amin teljesen felhúzta magát. A pár összeveszett, és a vita odáig fajult, hogy a férfi úgy döntött, pár napra máshova költözik.

Ezután kapta az üzenetet, amelyben Gow sok boldogságot kíván neki a jövőre, ám mivel ez rendszeres volt, először nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Később mégis aggódni kezdtett, és amikor hazament, a nő élettelen testét a kandalló előtt találta meg. Azonnal hívta a mentőket, és kiérkezésükig megpróbálta újraéleszteni barátnőjét, ám az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, amit fulladás okozott.

Az igazságügyi orvosszakértő is megerősítette, hogy öngyilkosság történt.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Online segítséget itt vagy itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.