A Sad Youtube nem egy mai, viszont egyre népszerűbb tematikus blog, amiben szomorú Youtube-kommenteket gyűjtenek össze. Az angolszász merítés nyilván jóval nagyobb, viszont Magyarországról nézve jóval kevésbé érdekes is, úgyhogy végigbányásztuk a Youtube-on jónéhány magyar sláger kommentjeit, hogy megkeressük a legszomorúbb magyar hozzászólásokat.

A magyar Youtube-ról azt érdemes egyébként tudni, hogy a kommentek 90 %-a arról szól, hogy a kommentelők egymást anyázzák, vagy ha éppen nem egymást, akkor azokat akik nem tetsziket nyomtak egy számra. Már ez is szépen leképezi Magyarországot, a maradék 10 %-ban pedig ott van minden történet, ami a korunkból fontos lehet.

Ha esetleg nem szomorkodna, hanem boldogan nosztalgiázna, akkor ajánljuk egy korábbi cikkünket, amiben a 90-es évek legnagyobb magyar slágerei alatti hozzászólásokat gyűjtöttük össze!

Elmegyek

Talán az Elmegyek című szám alatt a legszomorúbbak a hozzászólások, mert nagyon sokan vannak, akik egy-egy szerettük elvesztése után hallgatják ezt a számot, és ennek hangot is adnak:

Holnap lesz 1 hónapja hogy Bátyámat erre a számra kísértük utolsó útjára. Ez volt a kedvenc száma. Hiányzol Bátyuskám. Nagyon Szeretlek.
A legjobb barátnőmet veszítettem el a napokban.... ez a szám.. megnyugvást ad, ugyanakkor nem lehet könnyek nélkül végighallgatni.... DRÁGA BARÁTNŐM ezzel szeretnék tőled búcsúzni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nagyon nagyon szeretlek!!!!!!!!!!!
Bocsásd meg kérlek, hogy nem tudtalak megmenteni magadtól - hiányzol LEVENTE kedves kis sógor. már 3 éve, hogy elmentél de a szívemben örökké élni fogsz .
Nagyon szomorú ez a szám, amikor papám meghalt, ez a zene szólt, nagyon, nagyon hiányzik nekem, nyugodj bekeben :-(

Hazám, hazám

A Bánk bán talán legismertebb dala alatt jellemzően a hazaszeretetről szóló hozzászólásokat találunk, de akad néhány érdekes történet is.

1989-ben a katonai eskünk alatt is ez szólt. Jelen volt édesapám, és a keleti frontot megjárt nagyapám is. December 21-én, miközben Romániában már dörögtek a fegyverek. Mit mondjak, mélyen át tudtam érezni a dal üzenetét...

Szomorú vasárnap

Nem nehéz kitalálni, hogy mindenidők valószínűleg legismertebb, de biztosan a leginkább feldolgozott magyar sláregere alatt milyen kommenteket találunk.

Akinek van lelke, és volt már egyszer legalább szerelmes:) az tudja, érzi igazán, miről szól ez a dal. Köszönöm hogy még egyszer szerelmes lehettem, és azt is köszönöm neked drága kedves szerelmem, hogy becsaptál. Az Isten áldjon meg Katinkám.

Álmodtam egy világot

Az Edda nagy pozitív himnusza az Álmodtam egy világot című dala, legalábbis a szám alatti hózzászólásokból ez rajzolódik ki leginkább. Sok a nosztalgikus komment, a szomorú múltba révedés.

A 12 osztály lejárta után, ballagásunkra kellett egy idézetet választanunk, amelyik jelképünk legyen. Mi ezt vettük jelképnek: "Álmodtam egy világot magamnak, Itt állok a kapui előtt, Adj erőt, hogy be tudjak lépni, Van hitem a magas falak előtt. "Pataky Attila". Persze az oszi nem erre gondolt, hanem valami híres költői idézetre (meg is kérdezte, ki az a Pataky Attila, mert nem hallott róla), így ezekkel a szavakkal leptünk be a felnőtt életünkbe. Rég volt, szép volt, talán igaz sem volt.

Adj helyet

Nehéz megmondani, hogy melyik a Bikini legnagyobb slágere, de az biztos, hogy az Adj helyet igazi toplistás szám, ha arról van szó, hogy az ember szerelmi bánatában a szívét szeretné egy kicsit facsargatni.

áhh ezek a szerelmes dalok. Hiányzik nagyon és egésznap ilyeneket hallgatok hónapok óta. Mert itthagyott. Mert nem akart megszeretni. Mert ezek a hülye dalok. Miért hallgatom ezeket? Áhh nem bírom már. egésznap csak szerelmes dalok. csak az és mind fáj és rádiót eltekerni nem lenne nagy ügy ugye? De nekem az már nem megy. 14 évesen ez túl sok nekem. túl sok.

Valami véget ért

Ami egy generációval korábban mondjuk az Adj helyet volt, vagy az Elmegyek, az a 90-es évek elején fiataloknak a Valami véget ért, ahogy ez a kommentekből is látszódik.

amikor kijött ez a szám, középiskolás voltam. Imádtam már akkor is. De most felnőtt fejjel, egy szakítás után értettem meg igazán... Köszi hogy megírtátok ezt a számot és nekem már csak sírnom kell.. :'(
A kedvenc száma volt egykori kedves menyasszonyomnak,aki a mai napig is sokszor jut eszembe.Valami véget ért,valami fáj. Nyugodj békében Andi....

A szerelemnek múlnia kell

El is érkeztünk Zorán könnyfacsaró számához, ennek a számnak a kommentjei alatt meglepően kevés a gyűlölködés a többihez képest, és meglepően sok az összetört lélek.

hogy lásd egy napod mennyit ér... néha látnod kell hogy az élet hogyan fogy el... !!! látom... és szenvedek... tükörbe nézek egy minden egyes másodperc elteltével egyre öregebb leszek...
Amikor ezt a dalt éneklem mindig ''Ő'' jut eszembe. Bármit megtennék, hogy újból az enyém legyen.... Sohase értettem ezt a csodálatos dalt... de most igen... átéltem...

Évszakok

Mindig értetlenül állunk azelőtt, ha valaki magától végig tud hallgatni egy Balázs Fecó számot, de különösen az Évszakokat, de ami még megdöbbentőbb, hogy ezalatt a szám alatt találtuk a legtöbb, a szerelem elmúlásáról szóló kommentet.

Hányszor hallgattuk ezt a számot együtt... és most hagyjalak elmenni? Bár tudnék veled élni, bármenne... bár tudnánk együtt élni. Nem akarom, hogy elmenj. De lehet, már túl késő...
Engem 3 év után most hagytak el. És nem bírom. 2 napja csak bőgök, és nem találom magam. És ebben Balázs Fecó sem segít. SŐT! pedig egy életerős férfi vagyok...
együtt érzek veled, csak én nem 2 és fél év után, hanem 6 év után, és nem 4 hónapja, hanem 6. Én is 26 éves vagyok. Ráadásul házasok voltunk, és ez volt az egyik kedvenc közös számunk. De sajnos ilyen az élet.
bárhogyan is lesz,ne feledd,hogy volt valaki, aki nagyon szeretett, még ha olykor talán nem is érezted...egy percet sem bánok...a veled töltött időt a világ minden kincséért sem adnám oda...köszönöm, köszönöm, hogy voltál nekem...szeretlek BZ...nem is sejted mennyire...egy igazi ajándék voltál nekem...
Én most készülök ki pár hónapra külföld, de egy hete megismertem egy lányt.. Akibe első látásre beleszerettem.. Soha nem gondoltam, velem ilyen történik, s neki nemrég ért véget egy kapcsolata, még időt kér, hogy pár hónapot hadd éljen.. Addig megöl a fájdalom.. Mert nagyon is SZERETEM!

Érzés

Ha már elmerültünk a magyar szerelmes dalok bugyraiban, akkor természetesen nem hagyhatjuk ki az Edda Érzés című számát sem.

Minden nap azért küzdök, hogy elfelejtselek.... Na jó, ez így nem igaz!! Nincs olyan óra, hogy ne gondoljak Rád. És, ha most valaki, azt mondaná, hogy 1 varázsütéssel elfelejtet, akkor sem akarnám, bármennyire is fáj.

Ítélet helyett

A Pokolgép lakótelepi himnuszát néhány évvel ezelőtt Majka is feldolgozta, de az igazi kincseket az eredeti szám klipje alatt találjuk. Már eleve a klip is érdekes, amit az akkor még épülő Gazdagréti lakótelepen forgattak, a szám pedig igazi utcagyerek himnusz metálos körítésben.

Csak azt szeretném mondani nektek,hogy a kisgyermekek közűl én vagyok az eggyik kisfiú. Balra rózsaszinben a húgom és mellette kék polóban fehér gallérral az én vagyok és persze a barátaim, akikkel egy osztályba jártam. Nagyon sok év telt el azóta, és a szivembe mar egy érzés, amikor megnézem a videót. Nem akarom mondani, de könnyek nélkül sem birom végignézni. Most 34éves vagyok. Hol van az a sok év? Hol vannak a barátok? Hol vannak a testvérek? Nem érzem magam túl jól.....több mint 20 év a betonban....
Én Miskolcon éltem az avasdélen laktam, láttam a születését a beton rengetegnek. Tényleg igy volt szorul-szóra, ahogy megénekelte!

Régi nyár

A Pokolgép száma alatti hozzászólás is nagyon szomorúan emlékeztetett az idő múlásának fájdalmára, de talán még plasztikusabbat láhatunk a Venus legnagyobb slágere, a Régi nyár alatt.

1993, 94, 95, 96 életem legszebb tini évei voltak, nagyon szoros barátságok fonódtak, megismételhetetlenek és túlszárnyalhatatlanok. Bárcsak egy időgéppel vissza lehetne menni. Előtte és utána is voltak szép dolgok az életemben amiket újra és újra átélnék de az a 4 év volt az aranykor 13-16 éves koromig. Ma azokkal a barátokkal már csak pár évente találkozom össze véletlen az utcán, pedig Veszprém nem nagy. Van aki 3 utcával arrébb lakik, szomorú dolgok ezek :-( Arról nem is beszélve, amikor lélekben tini maradsz de a mai tinik lecsókolomoznak vagy jó napot kívánokat köszönnek és rádöbbensz, hogy hiába minden, egy felnőtt testbe zárt fiatal vagy aki megrekedt 15 és 25 között és folyamatosan a múltba vágyódik miközben a teste egyre öregszik. Ugyanazokra a dolgokra vágysz mint akkor és ugyanazt csinálnád de nem teheted mert akkor a saját korosztályod hülyének néz. Meg kell játszanod a komoly felnőttet, minden nap színésznek kell lenned miközben titkon a lelkedben gyerekcsínyeket követnél el. El kell fogadnod azt az abszurdumot, hogy a felnőttek nem helózzák és sziázzák egymást hanem magázódva köszönnek és beszélnek, holott mindenkinek tegeződnie kellene egy normális világban. De kénytelen vagy a főnöködnek vagy a bolti eladónak magázódva köszönni miközben tudod, hogy ez egy állatság, az lenne a normális, hogy ha azt mondanád, hogy csá, szia, stb. Úgy öltözködnél mint egy tini de sznobék megszólnának az utcán. Szomorú dolgok ezek. :-(

Kommentálná? A Facebookon tegye!