Rendőrt akartak hívni egy kisgyerekes anyukára, mert a kislányának vásárolt biciklit villamossal akarta hazavinni – írja a Délmagyar.

Ön mit gondol, jogos az anya felháborodása?

A szegedi nő felszállt a villamosra, amin elmondása szerint nem is sokan utaztak, de a vezető ráförmedt, és azzal fenyegette, hogy rendőrt hív, ha nem száll le. A nő nyolcéves kislánya ekkor sírva fakadt, úgyhogy leszálltak, és végül taxival mentek haza a város másik végébe. Pintér Zsuzsanna nem érti, mi szükség volt erre, és hogy ha szánkót lehet szállítani a villamoson, akkor kit zavar egy pici bicikli. 

„Nem akartam balhét, ezért leszálltunk” – mesélte a Délmagyarnak az édesanya. „Mivel ikerbabakocsival közlekedem, pontosan tudom, hogy azzal semmi gond nincs. Bőröndökkel is fel lehet szállni. Egy babakocsival azonos méretű tiszta gyerekbiciklit cipelő gyerekes anyára viszont rendőrt akartak hívni. Csak annyit tudtam mondani erre, hogy szégyen és gyalázat.

A Délmagyar megkereste a Szegedi Közlekedési Kft. sajtóosztályát, amely az utazási feltételeket idézte. Szerintük a kérdéses esetben nem kisméretű gyermekkerékpárról volt szó, így pedig balesetveszélyes lehetett volna a többi utas számára, hiszen olyan hely nincs kialakítva a járműveken, ahol az biztonságosan, lerögzítve szállítható lett volna.