Nem más, mint a Humanimal művésznéven emberi alakokat öltő Alex Kovas, aki Londonban él, és előadóművésznek tartja magát, pedig szerintem inkább csak egy rettenetesen ijesztő őrült.

Legalábbis videói, amiken különöző állatoknak maszkírozva pózolgat totál némán, tökéletesen alkalmasak lennének arra, hogy gyerekeket ijesztegessenek velük lefekvés előtt.

Szerencsére a Daily Dot készített most vele egy interjút, amiből kiderült az is, hogy szerepelt Guy Ritchie Spíler című filmjében, amiben ő játszotta az egyik orosz rosszfiút. De ami ennél is lényegesebb, hogy elmondta, sokáig abból élt, hogy élő szobrokat alakított az utcán. Tudja, ezek azok az ezüstre, vagy bronzra festett félőrültek, akik nagyobb városok sétálóutcáin kunyerálnak pénzt azért, mert mozdulatlanul állnak. 

Aztán Kovas rájött, hogy sokkal jobban kereshetne, ha különböző állatoknak maszkírozva tenné ugyanezt, és így lett belőle Humanimal, ami az angol human és animal, vagyis ember és állat szavak összemosása.

Kovas célja egyébként az emberek meghökkentése volt, ami azt hiszem sikerült neki. 

Ennek örömére pedig nézze meg azt a bizarr videót is, amin szarvasnak maszkírozva pózol legalább olyan bénán, mintha egy testépítő versenyen lenne.