A kínai, Broad Sustainable Building Company arra specializálódott 2009-es indulása óta, hogy elékpesztő tempóban építsen meg magas épületeket úgy, hogy azok minden biztonsági és egyéb előírásnak tökéletesen megfelelnek.

Építettek már 15 emeletes hotelt 48 órányi munkával, most pedig egy 57 emeletes felhőkarcolót építettek meg Csangsában mindössze 19 munkanap alatt - írja az AP.

Sokan elég szkeptikusak, hogy a cég egyrészt tényleg ennyi idő alatt építette-e meg a felhőkarcolót, ha pedig igen, akkor betartottak-e minden szükséges előírást, például földrengésbiztos-e az épület.

A cég részéről viszont azt mondják, minden szabályosan történik az építkezéseiken, arról van szó, hogy kitaláltak egy új technikát, amivel az épületeket felhúzzák. Ez két részből áll alapvetően. Az első fázis, hogy a lakótelepi épületekhez hasonlóan gyakorlatilag felépítik előre az épületet. Csak itt tényleg nagyon aprólékosan megcsinálják az építőkockákat. A mostani felhőkarcolóhoz 2736 elemet építettek meg előre az építkezést megelőzö több mint négy hónap alatt.

A másik, hogy az építési területet nagyon alaposan előkészítik mielőtt megkezdenék a tényleges építést, ez is heteket vesz igénybe. Aztán viszont, amikor minden a helyén van, akkor őrült tempóban kezdhetnek az épület ősszeállításához, a most elkészült, Mini Sky City nevű felhőkarcolót három emelet/nap átlaggal építették meg.

A cég nagy projektje, a Sky City nevű felhőkarcoló megépítése, amit már 2013-ban megkezdtek, de még különféle engedélyekre várnak, ezért a köztes időben kisebb épületek építésével gyakorolják a technikát.

A Sky City ugyanis tényleg grandiózus vállalkozás, az a terv, hogy a 838 méter magas, 202 emeletes, leendő világ legmagasabb épületét mindössze 90 munkanap alatt húzzák fel. Ha hozzávesszük, hogy ehhez kb. 120 nap helyszíni előkészítésre van szükség, akkor is borzasztó gyorsnak tűnik, hogy összesen 210 nap alatt megépül egy ekkora épület.

A Broad Sustainable Building Company épületeiben az a különleges, hogy a már meglévő technológiát alkalmazták a felhőkarcolókra. Lakóépületeknél jellemzően kisebb, 1-2 szintes épületeket szoktak ilyen technikával építeni főleg az USA-ban. A kereskedelmi ingatlanoknál a hipermarketek épületeit szokták általában ilyen technológiával megépíteni, valamint a McDonald's híres még arról, hogy ha teheti, akkor ilyen struktúrájú üzleteket épít. A leggyorsabban felépült McDonald's építése mindösszes 13 órát igényelt, természetesen előkészített alapokon.

Az előre gyártott elemekből épülő, moduláris épületek az 1800-as évek közepén jelentek meg, aztán a XIX. század végén, XX. század elején az aranyláz idején kapott egy nagyobb lendületet az USA-ban az ilyen házépítés, amikor a kalandoroknak gyorsan kellett szállást építeni. Európában pedig a második világháború után az újjáépítés idején nyúltak leginkább ehhez a technikához.