Kellie Mencell számára a 2009-es év több volt, mint kihívás, hiszen az akkor 17 éves lány egymás után két szörnyű balesetet szenvedett.

Először egy dél-ausztrál autóúton elaludt a volánnál, és emiatt elvesztette uralmát autója felett. A nagyjából 60 km/órával haladó kocsi ötször egymás után megpördült saját tengelye körül, a lány pedig az autóba szorult, írja a BuzzFeed.

Szerencsére megúszta életveszélyes sérülések nélkül, szülei pedig úgy döntöttek, jót tenne neki egy kis lazulás a motoros hajójukon. Mint később kiderült, ez rettenetes ötlet volt.

Amikor ugyanis Mencel vízisíelni akart, a hajó először nem indult be, majd egyszerűen felrobbant. A lány és apja súlyos égési sérüléseket szenvedtek.

„Emlékszem, ahogy a lángok felém csaptak, és én csak annyit tudtam tenni, hogy behunytam a szemeim. Ki akartam ugrani a hajóból, de megcsúsztam, közben láttam ahogy a apámat és a lábaimat elborítja a tűz. Sokkos állapotban ugrottam a vízbe, és egyre csak sikítoztam" - idézte fel az eseményeket Mencel. „Egy szomszédos hajó a segítségünkre sietett, ám ahogy kihúztak a vízből, a fájdalmaim olyan erősek lettek, hogy azt hittem, meghalok.

Ahogy azt az Instagram oldalára posztolt kép is mutatja, a fiatal lány azóta elképesztő változásokon ment keresztül. Pedig nem volt egyszerű dolga, hiszen éveken át tartott a gyógyulás, hosszú kórházi kezelésekkel és az iskolatársak gúnyolódásaival nehezített pályán. Újra kellett tanulnia járni, és két évig nem mehetett napra a bőre miatt.

Mencel azt mondja, az egyik legnagyobb segítsége ezekben az időkben családja mellett az edzés volt. Annyira, hogy most már személyi edzőként dolgozik, és mellette dietetikusnak tanul. Mostani képeit nézve szinte hihetetlen, mennyire hosszú utat járt be balesetei óta, de hát az egyik jelmondata így szól:

Az eredmény pedig elég komoly. Nézze meg!