Hála általános iskolai és gimnáziumi tornatanáraimnak, érettségi után annak örültem a legjobban, hogy soha többet nem fog tudni senki mozgásra kötelezni engem, nem kell többet focipálya közelébe mennem és soha életemben egy métert nem fogok futni többet. Persze az egyetemi évek alatt aztán magamtól rájöttem arra, ami az intézményi tornaórákból nem derült ki számomra: hogy sportolni mégicsak jó, és főleg, hogy futni jó érzés.
Tizenévesen egyáltalán nem értettem, hogy emberek miért futnak szabad akaratukból, de ezzel a kapcsolatban már jó ideje megvilágosodtam. Van viszont még mindig egy pár részlet, ami továbbra is rejtély maradt a számomra ezen a téren, pedig most már több, mint 12 éve rendszeresen járok futni, általában heti 3-4-szer. Vigyázat, ez egy véleménycikk, és gyakorlatilag csak kérdéseket tartalmaz! A válaszokat ön adhatja meg, erre van az öt darab szavazógép.
1. Autóval futni?
Évekig egy olyan helyen laktam, ahol a legközelebbi legjobb futóhely kilométerekre volt a lakásunktól. Eszembe se jutott autóval járni futni, hiszen ha a testmozgás a célja az egésznek, nehogy már beleüljek a kocsiba – inkább bringáztam. Az odaút 35 perc volt biciklivel, a visszaút szintén 35, legalább ennyivel többet mozogtam. Engem kicsit meglep, hogy nem mindenki gondolkodik így: Budapesten a Városligetben szoktam futni, és van, aki kocsival érkezik, sőt, a slusszkulccsal a kezében fut.
Főleg ha városban fut az ember, elemi érdeke, hogy a levegő, amit futás közben beszív, minél kevésbé legyen szennyezett, úgyhogy ha innen nézzük, szintén elég nagy öngól autóval menni futni. Az autóval futásban nekem az is gondot okozna, hogy hogyan szálljak be a kocsiba a mozgás után kiizzadva. Hiába cserélnék pólót beszállás előtt, hiszen nyáron rólam megállás után még vagy tíz-húsz percig szakad a víz, viszont baromi rosszul érezném magam, ha ezt a sok izzadságot mind a kocsiülés szívná be.
2. Mínuszban futni?
Tavasz-nyár-ősz: szabadtéri futószezon! Tél: futószalagszezon! Ez a futók zöme számára evidencia, és én is azok közé tartozom, akik futóaddikciójukat a mínuszok beköszöntétől kezdve inkább konditeremben, futógépen élik ki, mint kint a fagyban-sötétben. Nem, szerintem se ideális a futószalag, de télen akkor is inkább egy helyben, egy gépen futok bent, mint zimankóban kint a szabadban. Ha még nem találták volna fel a futógépeket, érteném, miért van egy-két mindenre elszánt futó a parkokban télen, de így... Rejtély.
3. Beszélgetve futni?
Alapvetően szerintem a futás egy magányos műfaj. Én zenét szoktam hallgatni közben és hagyom, hogy az agyam a normálistól teljesen eltérő hullámhosszra kapcsolódjon át. Eleinte egyáltalán nem értettem, miért jó párosával/csoportban futni járni, de most már belátom: ha van ott valaki, az tartja az emberben a lelket, jobb teljesítményre serkenthet, visz előre a csapat- (majdnem azt mondtam, csorda-) szellem. Amit továbbra sem értek: a párosával futók között miért vannak olyanok, akik közben beszélgetnek.
Szerintem ha csak annyira fejtek ki erőt sport közben, hogy még tudok közben diskurálni, akkor nem dolgozom elég keményen. Számomra az az egyik legjobb a futás közben, hogy az egész napos számítógépelőttülés után végre rendesen igénybe veszi a testemet, az izmaimat, a tüdőmet. Ami közben tudok beszélgetni, az értelemszerűen nem veszi igénybe eléggé.
Nekem az a normális, hogy ha futni akarok, akkor elmegyek futni, ha beszélgetni akarok, akkor meg beülök valahova a haverokkal. Ehhez képest van olyan ember, aki ha beszélgetni akar, akkor elmegy futni – csak nekem nem jön ki, hogy ebben mi a logika? Ha tud közben beszélgetni, akkor fusson gyorsabban vagy meredekebben felfelé, nem?
4. Miért vágynék maratonra?
Aki hosszabb ideje rendszeresen fut, attól egy idő után meg szokás kérdezni, hogy nem megy-e el egy maratonra. Nagyon sokan erre azt válaszolják, hogy de, és a maratonfutás tényleg egyre népszerűbb, ami miatt kicsit kezdem már őrültnek érezni magam, mert engem viszont egyáltalán nem vonz, akármennyire is szeretek futni.
A maratont ajánlgató cikk a Díványon is azzal kezdi, hogy az orvosok szerint egy csomó káros hatása van/lehet az ilyen terhelésnek, de nálam idáig el se jut a téma. Én egy héten max. 3-4-szer másfél-két órát edzek, és már ettől is úgy érzem, hogy alig marad időm arra, hogy társasági életet éljek. Kinek van ideje arra, hogy egy bármilyen napból 3-4 órát csak a futásra áldozzon?
Plusz itt is érvényes, amit a beszélgetésnél említettem: ha valami mozgást 2-3 óráig tudok csinálni, akkor az nem elég nehéz, és mást kell helyette sportolni. Én inkább lefutok egy 5-6 kilométeres távot tiszta erőmből huszonegyrekevesebb perc alatt, és utána marad még egy csomó időm további, változatosabb módokon edzeni. A franc akar még két-három órát csak futni. A monotóniatűrés szerintem nem sport.
5. Miért vágynék össznépi, belvárosi futásra?
Nemhogy maratonon nem vettem még részt életemben, városi futóversenyeken sem. Kérdések sora merül fel ebben a témában: nem pont az az egyik legjobb a futásban, hogy az ember kimegy a zöldbe és (a lehetőségekhez képest) egyedül van, békességben? Nem sokkal térdkímélőbb, ha az ember a Ligetben a földúton vagy a Szigeten a pályán fut aszfalt helyett? Már miért akarnék én autómentes park helyett a belvárosban, tömegben futni egy versenyen, ahol a lekerített pályától egy méterre ott dübörög és szennyez a teljes budapesti közlekedés, egyenesen belepöfögve a tüdőmbe? Tényleg annyira szuper a belvárosban futni annak a párezer embernek, hogy azért megéri a másik kétmilliónak lezárással belassítani a közlekedést?
Számomra rejtély, hogy ha a jópofa akadályfutásokat meg tudják szervezni a Pólusnál meg hasonló félreeső, jobb esetben zöldövezeti helyeken, akkor a maratonoknak meg más futóversenyeknek miért kell a belváros közepén lenniük. Legyen a maratonfutás kint a szántóföldön: a részt vevő futóknak is jobb, a nem futó városlakóknak is.