A mexikói szuperbörtönből egy másfél kilométeres légkondicionált alagúton át kereket oldó Joaquín „El Chapo" Guzmán családja elképesztő luxusban él a drogbizniszből származó pénzből. Ebből nem is csinálnak nagy titkot: a közösségi oldalakra feltöltött fotóikon raklapnyi bankjeggyel, aranyozott fegyverekkel és versenyautókkal pózolnak.

A Sinaloa drogkartell fejének a vagyonát a Forbes egymilliárd dollárra, vagyis körülbelül 280 milliárd forintra becsülte, 2013-ban pedig a 67. helyre sorolta a világ legbefolyásosabb embereinek listáján. A Köpcös becenevű drogbáró más javakban sem szűkölködik. Amikor a mexikói hatóságok tavaly feburárban elfogták, azt közölték, hogy 16 háza, 4 birtoka és 43 autója (ebből 19 páncélozott) volt. Az akció során az egyenruhások csinos kis fegyverarzenált is találtak: 97 fegyvert, 36 pisztolyt, 2 gránátvetőt és egy rakétavetőt foglaltak le. A bűnöző egyébként akkor éppen volt felesége culiacáni házában bujkált, ami hat másik házzal volt összekötve a csatornahálózaton keresztül. Itt kényszerűségből meglehetősen puritán körülmények között élt. 

A drogbáró a hírek szerint csupa olyan dologgal tölti a szabadidejét, mint a legtöbb gazdag ember. Sportkocsikat vezet, szexi nőkkel mulat, vagy épp hatalmas lakomákat csap. Az egyik kedvenc étteremében állítólag többször is eljátszotta, hogy előre küldte az embereit, akik közölték a vendégekkel, hogy sajnos most el kell venniük mindenki mobilját, de a főnök cserébe meghívja őket vacsorára. A Köpcös amúgy is szívesen jótékonykodik, iskolák és templomok építését támogatja, illetve pénzt adományoz a szegényeknek.

Joaquín Guzmánnak népes rokonsága van, az évek során négyszer házasodott meg, és legalább tíz gyermeke született, akik közül többen a nyomdokaiba lépve beszálltak a családi drogbizniszbe. Ők nem túlzottan szégyenlősek, egy csomó rongyrázós fotót töltenek fel a közösségi oldalakra fényűző életükről. A hajtás után meg is mutatunk néhányat. 

A Köpcös, egyik fia, Ivan Guzmán például ilyen verdákkal jár. 

De nem csak ő, hanem a haverok is. Így néz ki, amikor összeröffennek. 

Autóiban az alapfelszereltség része a gépfegyver. 

Ha viszont dugó van, inkább repülővel megy. 

Tesója, Alfredo Guzmán inkább a dzsipekre esküszik.

Ő szereti az állatokat is, de nem éri be holmi tacskóval.

Annyi segg közül válogathat, amennyi közül csak akar.

Van egy csomó csicsás fegyvere. 

Meg jó sok lóvéja is.

És imádja az apukáját.

De dolgoznia azért neki is kell.