A 43 éves, Skóciában élő úrnak, Mohammed Abadnak komolyabb problémája van, mint önnek valaha az életben lesz: amikor hatéves volt, elütötte egy autó, és 

a balesetben elveszítette a péniszét.

A baleset eredménye az lett, hogy 43 éves koráig úgy kellett leélnie az életét, hogy nem szexelt senkivel (legalábbis a saját péniszével biztosan nem, mert az egy ötcentisnél is kisebb, érzéketlen testrész volt), de az orvostudomány mai állásának köszönhetően egy londoni egyetem professzorai (a.k.a. brit tudósok) egy 8 hüvelykes, azaz kb. 20 centiméteres, felfújható, ki- és bekapcsolható nemi szervet operáltak rá.

Az orvosok három évig folyamatosan műtéteket hajtottak végre a férfin, míg végül egy befejező, 11 órás műtét során sikerült véglegesen visszaadni a férfinak rég elveszített péniszét. A testrész borítása egyébként a férfi alkarjából lecsípett bőrből készült – egyesek péniszt, mások meg fület növesztenek a karjukon.

Ha találkozik az alábbi arccal, készüljön fel rá, hogy a szex különleges lesz, ugyanis ő a szóban forgó férfi, Mohammed Abad:

Ha akarsz egy kis akciózást, csak megnyomod az 'on' gombot, majd mikor végeztél, megnyomsz egy másik gombot. Csak másodpercekbe telik. Az orvosok szerint érdemes gyakorolni.

– mondta a boldog férfi a Sun magazinnak. A magazin szerint továbbá a férfi 

alig várja, hogy használhassa új testrészét.

A férfi boldogságát abszolút megértjük, hiszen a teljes élethez véleményünk szerint több sem kell, mint biztos fedél a fej felett és egy jól működő nemi szerv.

illetve

Mindenki megérdemel egy péniszt!

illetve

Gratulálunk!