Nem sok időt hagyott anyjának, rohamtempóban született meg szerda este az a kislány, akit egy jógaoktató segített világra egy első kerületi stúdióban. Gáborjáni Réka a kismamákkal éppen a relaxációhoz készülődött, amikor változott a megszokott menetrend.

„Akkor már láttam a kismama arcán és testtartásán, hogy elkezdődtek a fájások. Úgynevezett rohamos szülés volt, vagyis tudtam, hogy esélyünk sincs taxiba ülni és eljutni a kórházig. Megkértem a többieket, hogy menjenek ki, hogy teljesen az anyukára koncentrálhassak" – nyilatkozta a Velvetnek a jógaoktató, aki dúlaként több szülést kísért már végig, de talán most először lepték meg ennyire.

„A kismama a harmadik babáját várta és egyáltalán nem tervezett otthon szülést. Váratlan volt, de mégis annyira nyugodt és békés. Felelősségtudatból azonnal hívtam a 104-et, így egy mentésirányító is segített a vonal túlsó végéről. Már kint volt a baba feje, de a válla még nem, végül egy speciális fogással az is kicsúszott. S bár az anyuka a kérdéseimre már nem nagyon tudott válaszolni, végig hihetetlen fegyelmezetten működött együtt".

Mire a jógaórának hivatalosan is vége lett és a mentők kiértek, Gáborjáni már tanítványa kislányát tartotta a kezében. Miután a jógaoktató elvágta a köldökzsinórt, a mentők az édesanyát és babáját az egyik budai kórházba szállították, ahol az is kiderült, hogy az újszülött 54 centi, 3400 gramm és makkegészséges. Akárcsak az anyja.