Egy szingapúri beauty blogger, Juli Bun Bun (ezt a nevet nem mi adtuk neki, istenbizony így hivatkoznak rá) korábban azért került a hírekbe, mert súlyos mellékhatásokat váltott ki nála egy arckezelés, és majdnem tönkrement az arca. De nem, viszont most megint van oka arra, hogy égjen az arca: meghívták egy esküvőre, amit nagyon kemény szavakkal, élőben kritizált az interneten. Gyakorlatilag mindenhez gonosz megjegyzéseket fűzött, és mint a Cosmopolitan írja róla, utóbb azzal védekezett, hogy nem gondolta, hogy az érintettek látni fogják. Üdv az interneten!

Bun Bun nem is volt érintettnek mondható a lagziban, merthogy a férje egyik barátja esküdött. Talán emiatt kritizált gyakorlatilag mindent és mindenkit a Dayre nevű appon, amelyet jelen sorok szerzője sosem használt, de a jelek szerint alkalmas arra hogy az ember naplószerűséget vezessen rajta. Na, hát ilyen kedves gondolatokat írt ki ott:

„Sem a menyasszonyt nem ismerem, sem a vőlegényhez nem állok közel. De betegre aggódom magam amiatt, ahogyan alakul a nap.” Oké, ezt még kedvesen értelmezni, de mi van ezzel?„A menyasszony folyamatosan a ruhájával küzd. Olyan alacsony, mint én, de gyakorlatilag elveszik a ruhájában, mert a ruhaszalon nem hajtotta fel. Nem tudom, hogy csak nem zavarta, vagy őket nem zavarta, vagy nem voltak hajlandóak rá.”

Ez már tényleg illetlenség. Aztán azzal dicsekedett, hogy a vendégek szívesebben nézték őt, mint a menyasszonyt. De a legtöbb baja a párt a helyszínre szállító kocsival volt, egyrészt, hogy ennél azért ki lehetett volna hozni többet is ebből, másrészt hogy mégis mi az a száraz fűcsomó ott.

Arról is megemlékezett, hogy az esküvő fél órát csúszott, mert a vőlegény véletlenül kizárta magát a szobájából, és lassan ért ki a lakatos – a szertartás alatt pedig csúnyán összevesztek az örömszülők.

Na, egy idő után neki is leesett, hogy ez nem volt szép dolog, és mindent törölt az oldaláról, azzal, hogy „átgondoltam a dolgot, és úgy döntöttem, leveszem a posztot, mert ki tudja. Nem akarom, hogy az emberek kiragadják a szavaimat a szövegkörnyezetükből." azóta még egyszer átgondolhatta a dolgot, mert kitett egy bocsánatkérő bejegyzést is, mert fájdalmat okozott az érintett családoknak. Akiket amúgy már megkeresett, de egyelőre nem sikerült beszélnie velük – talán nem véletlenül.