Mi mást lehetne csinálni egy esős vasárnap este otthon – persze, ha a mozizás valamiért kilőve –, mint punnyadni a kanapén, egész este enni, vagy ülni a számítógép előtt? Nos, valóban mindegyik nagyon csábító tevékenység, mi mégis inkább belekezdtünk az IKEA-s PAX szekrény régóta halogatott összerakásába.

Nyilván vannak azok a bútorok, amelyeket kisebb erőfeszítés nélkül össze lehet dobni egyedül is, de azért egy szekrény mégiscsak kétemberes meló. Egy ilyen komoly feladatnál pedig fontos, hogy pontosan kövessük az összeszerelési útmutató utasításait, mi is így tettünk: a szerelő és az unott nő szerepét öltöttük magunkra.

Először csak magunkat szórakoztattuk azzal, hogy minél pontosabban felvegyük az útmutatóban látható, néha irtó kényelmetlen pózokat, de azután eszünkbe jutott, minek vesszen kárba, ha már ennyi melót beleöltünk, meg is kellene örökíteni. Mire befejeztük az egyik szekrényt, a másik darabnak már profin álltunk neki – legalábbis, ami a fotózást illeti. Az alábbi galériában tehát megtekintheti, hogyan (vagy hogyan ne) szereljen bútort, ha nagyon unatkozik, és szeretné egy kis kényelmetlenséggel feldobni a délutánját.

Az első szekrény összerakásánál a rajzok alapján feltűnt, hogy a férfinak sokkal több feladata van, mint a nőnek, amin persze kicsit meg is ütköztünk, mert ugyan miért ne szerelhetne egy nő is szekrényt, ráadásul pont a genderkérdésekben olyan haladó svédeknél? Aztán a második gardrób ábráitól megnyugodhattunk, ott már a nőnek volt több dolga.

Mivel a szoba kicsi, nem mindig sikerült minden porcikánkat rákomponálni a fotókra, de ne aggódjon, mert akárcsak a szükséges alkatrészek, a mi összes testrészünk is megvan. Az IKEA azzal se tudott zavarba hozni bennünket, hogy az összeszerelési útmutatóból kispórolták az összerakás egyik fázisát, mi ezt grátisz külön befotóztuk, úgyhogy most már tényleg bárki nekiállhat, nem tud hibázni.