A Woodrocket pornós cég (paródiákat forgatnak) kérdezte meg a pornósokat arról, milyen horror dolgok történtek velük a forgatásokon. A megkérdezett felnőttfilmesek belilult farkakról és hányásba torkollt orálról is beszéltek a videóban. 

Többek közt Annika Albrite, Nina Hartley, és Dava Foxx mondta el, mi mindent láttak vagy tapasztaltak személyesen a forgatásokon, Shane Diesel férfi pornós pedig arról mesélt, hogy az egyik jelenetben, amikor lenézett a farkára, azt látta, hogy az akkorára dagadt, mint egy padlizsán, a színe is olyan volt, feketés lila. Egy kicsit megijedt.

Olyan pornós is akad, akinek a gyomra felkavarodott a mélytorkos jelenettől, és kipakolta a gyomortartalmát forgatás közben. Daisy Ducati egy análjelenet végén szégyellte el magát, ugyanis a forgatási nap végén az összes síkosító, ami az análjelenethez kellett, elhagyta a testüregét. Egyszerre. 

Anna Bell Peaks saját maga nem élt át semmi borzasztót a forgatásokon, azonban látott egy nőt, aki squirt jelenetet forgatott, amitől sokkot kapott. Pláne, hogy ugyanazon a helyszínen kellett volna neki is dugnia. Annika Albrite már nem volt ennyire szerencsés.

Cuckold jelenetet fogattunk, én addig azt sem tudtam, mi az a cuckold. Volt a jelenetben egy feka férfi, az én cuckold fiúm, és a másik pasi a jelenetben beleélvezett a tenyerembe. A cuckold fiúm pedig nyalni kezdte a tenyeremet. Sokkot kaptam, hogy úristen, senki nem mondta nekem, hogy az egyik fiú nyalni fogja a másik fiú spermáját a kezemben" – mondja a videóban a szőke pornós. 

Hogy mennyire kiábrándító egy pornóforgatás, és hogy mennyire számít a jó időzítés, Kovi pornóforgatásáról készült videóban megnézheti. Viszont ha inkább fantasztikusan jó fotókat nézegetne inkább, feltétlenül nézze meg Sophie Ebrard képeit, aki négy éven át fényképezett pornóforgatásokon!